Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - IV. Bőle András
előtt, kik az ügyet közelebbről nem ismerik, a vád indokoltnak, sőt az erkölcsök javítása céljából összegyűlt zsinat öszszehívása egyik főokának tűnhetik fel s ezért magában rejti a veszélyt, hogy örök megbélyegzésként nehezedik a szombathelyi egyházmegye papságára. Kötelességének érzi, hogy a megtámadott egyházmegyei papság becsületét megvédje s kijelentse, hogy az említett vád rosszindulatú, az egyházat gyűlölő embertől származott s a legfőbb vakmerőség kellett ahhoz, hogy az illető vádját az uralkodó elé merte terjeszteni. A király megvizsgáltatta az ügyet s annyira alaptalannak találta, hogy Somogy Lipót püspököt legfőbb védelme jeléül s az alávaló rágalommal és igazságtalan meghurcoltatással szemben mintegy elégtételül a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tüntette ki. Kéri a zsinat atyáit, rendeljék el, hogy a szombathelyi egyházmegye papságának és elhúnyt, kiváló püspökének becsületét az igazságtalan támadás ellen megvédő eme nyilatkozatát a zsinati iratok közt helyezzék el.1) *) Bőle nyilatkozatának szószerinti szövege a következő: „Celsissime Princeps, Regni Primas, Venerabilis Synodus! Cum in ipso limine Sacrae Synodi, quo acta celebrationem huius praecedentia, palam ac publice lecta, et ad notitiam congregatorum Patrum, ac Praelatorum deducta sunt, in uno eorum inexpectata mentio de immoralitate Cleri Dioecesis Sabariensis eo modo intervenerit, ut illa praelibati Cleri moralis depravatio, quoniam nude et absque suis circumstantiis relata, et commemorata fuit, sicut Sacrae Synodi Patribus, et Praelatis forte rei praegestae non bene gnaris, credibilis, immo etiam una e praecipuis, ac singularibus coactae Synodi causis videri, ita perpetuae futuris temporibus Clerum Sabariensem mansurae ignominiae periculum arcessere possit; Hinc infranominatus Vicarius Capitularis tam amore veritatis excitus, quam ad iustam defensionem Cleri Dioecesani Sabariensis, cuius bona fama, honor, et existimatio in discrimen adducta sunt, vi etiam sui officii provocatus, praeterquam quod super praevia mentione immoralitatis Cleri Sabariensis intimum doloris animi sensum premere, ac celare non possit, atque ideo omni sinistro Judicio, et Moribus, ac Disciplinae Cleri Sabariensis praejudiciosae, et adversae persuasioni, quae e praeattacto documento innoxio, et cuius Author Benignissima de omni Clero sensa fovet, non sine gravissimo errore nefors eleerentur, palam ac publice obviare cupiat, et ne taciturnitate errorem probare, sicque justae causae defensioni deesse, imo eam prodere videatur, ab ipsa Sacra Synodo patrocinium ac remedium impendi deposcat, — insuper pro necessario causae totius lumine coram Sacra Synodo declarat; quod tametsi id, quod humanum est, etiam a Clero Sabariensi alienum haud adstruat; attamen ea morum depravatio, quae publicam paucos ante annos attentionem excitavit, et cuius sola mentio in saepe fato documento iniecta est, ab inimico homine, qui per Cleri Sabariensis, ceu Religionis Ministrorum latus, ipsam, quam pariter odit Religionem impetebat, pessimo corrupti animi consilio conficta, et per summam temeritatem ac iniuriam ad Altissimum Thronum subin delata extiterit, at vero coram Sua Majestate Ssma, velut Sa-352
