Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - III. Perlaki Somogy Lipót

tatta, püspöki várában tartotta s ha rászorultak, ruházattal, élelemmel támogatta őket és segítő karját évek múlva sem vonta meg tőlük.1)

II. Hazaszeretete. Egész élete hű szolgálata volt a magyar hazának. Az országgyűléseken oly bölcseséggel tudta összeegyeztetni az uralkodó és a nemzet érdekeit, hogy megcsodálták érte.2) A francia megszállás idején nem mozdult el székhelyéről s bátorságával, mellyel a franciák fegyveres terrorját 1809. aug. 15-én visszautasította, az ellenfél csodálatát, övéi legnagyobb tiszteletét vívta ki.3) Említettem, hogy még püspöki láncát s keresztjét is a haza oltárán áldozta fel.

III. Felebaráti szeretete. Steiner titkár e szavakkal jellemzi: „Komoly, mindenre figyelmes, ritkán szigorú, annál gyakrabban irgalmas; amikor hivatali kötelességét teljesítette, többé már nem hivatalos személy; s ami a legnagyobb ritkaság, nála a közvetlenség a tekintélyt s a szigorúság a szeretetet nem kisebbítette.“4)

Sztankovits János, Somogy kanonoktársa, a későbbi győri püspök e szavakkal jellemezte őt: „Határt nem szabhatnék beszédemnek, ha a szeretett főpap erényeit méltó színekkel akarnám ecsetelni. Mindegyik erényben annyira kimagaslott, mintha a többiekkel nem bírt volna . . . Hogy jócselekedetei miatt ne dicsérhessék, gondosan titkolta azokat .. . Jóllehet rendkívüli tudása volt, azt mindig a galamb egyszerűségével párosította, úgyhogy nem volt ember, akinek bizalmát meg ne nyerte volna. Erkölcseinek szigorúságát arcának kedves derűjével mérsékelte. Szent Pált követte a prédikálásban, cselekedeteiben és önmegtagadásaiban is sanyargatván testét és szolgálatba hajtván: de életmódjának szigorú szentségét oly szerencsésen kapcsolta derült szelídséggel, hogy benne az erényt nemcsak tisztelte, de szerette is mindenki . . . Lelkében mindenkor az a béke lakott, melyet Krisztus azoknak Ígért, kik őt nem színlelt, hanem igaz buzgósággal követik . . ,“5)

’) Mészáros: Halottas beszéd 10. 1., Steiner kézirata 5. 1.

2) Steiner titkár kézirata 3. 1.

3) L. 270. 1.

4) L. 257. 1.

6) „Infinitum esse oporteret, si virtutes quasvis amati Praesulis dignis coloribus depingerem. In singulis adeo emicabat;, ac si caeteras non haberet. Quod eidem inerat boni, inerat autem quamplurimum, gratiam esse dicebat Illius, a

330