Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - III. Perlaki Somogy Lipót

védelmének az államkincstár javára való felhasználása cél­jából éveken, sőt pl. a seckaui több mint egy évtizeden ke­resztül betöltetlenek voltak. Szept. 10-én szentelte áldozó­pappá Mayer Fidelist, a modenai egyetem későbbi tanárát. Beszédes jele ama szeretetnek, mellyel Somogyt papjai övezték, Etényi Sándor, uhodi c. apát, ny. zalaegerszegi plé­bános ez év szept. 19-én kelt végrendeletének 4-ik pontja, mely így hangzik: „Mlgos Somogy Leopold, Szombathelyi püspök ö nagyságának kedvellett személyéhez viseltető sze­retetem és tiszteletem jeléül szabad dispositiojára legalom azon 540 forintokat, mellyből tudni-illik 240 forint, nékem, a Deficientia Házra általam adott 4000 forint Capitálistul járandó Interesképpen, 300 forint pedig mint Deficiensnek esztendiinkint megajánltatott, esedezvén Ő nagysága színe előtt, hogy rólam kegyesen és ájtatosan megemlékezni méltóz­­tasson s lelkemért néhány szentmiséket elmondasson.“1) Tíz nappal később meghalt Etényi Sándor. Végrendelete is bizonyítéka annak, hogy nem volt méltatlan nagybátyja nagy leikéhez. Többször felterjesztették első helyen kanonok - ságra, de nagyobb befolyású emberek elütötték; Etényi azon­ban nem keseredett el. A deficientiának adott s a püspökére hagyott nagy összegekkel, mint élete utolsó cselekedetével be­szédesen bizonyította be nemes lelkületét s egyházias érzületét. Somogy püspök szept. 12-én Szentléránton újra meg­kezdte egyházlátogatási útját; 13-án Rábahidvégen, 14-én Egyházasszecsődön, 15-én Nagykölkeden, 16-án Egyházas­­rádócon, 17-én Kisnnyomban, 18-án Jákon, 19-én Káraiban, 20-án Dozmaton, 21-én Óladon, 26-án Vasszécsenyben, 27-én Szentlőrincen, 28-án Szentkirályon, 29-én Vépen, 30-án Bődön s október 1-én Szombathelyen végzi el az egyházláto­gatást s ezzel befejezi az összes plébániák kánoni vizitációját. Október 20-án Bécsben kelt levelében Koháry Antal gróf arról értesíti Somogyt, hogy Vass László szombathelyi teol. tanárt a király a pesti egyetem hittudományi karára az egy­háztörténelem tanárává kinevezte. Somogy nagy örömmel vette a kinevezés hírét, mely e fáradhatatlan szorgalmú papját érte. Tíz évig működött Vass Szombathelyen mint a szeminárium tanára s e tíz év alatt közmondásossá lett, hogy *) *) Etényi végrendelete a szentszéki levéltár III. szekrényében. 288

Next

/
Thumbnails
Contents