Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - III. Perlaki Somogy Lipót
tében elhaltak s 1807. január 17-én Winterhalder is követte őket. Végül Spreng Antal bécsi festőművész mellett dönt. 1807. március 23-án szerződést köt vele; Spreng kötelezi magát, hogy a Szily által megvásárolt Maulbertsch-féle színvázlat nyomán megfesti a hajó dongaboltozatán Mária születését ószövetségi előképeivel, megtervezi s megfesti a kórus fölé kerülő allegorikus képet. A munkát a következő hónapban megkezdi. Somogy mindezekért 3400 irtot fizet, a művésznek s 2—3 segédjének lakást és ellátást ad s 100 forintban téríti meg az útiköltséget.1) A következő évben, augusztus 24-én a hiányzó oltárképekre vonatkozólag (sz. József, sz. Sebestyén, Nép. sz. János) köt szerződést Sprenggel.2) l j francia háború küszöbén állott ez időben az ország. A kormány a katonai létszám biztosítását kívánta és pedig rendes sorozás útján. Egyúttal nagyobb rendkívüli adót követelt, hogy pénzügyi helyzetén javíthasson és hitelét emelhesse. Ezért új országgyűlést hívott össze április 5-ére Budára. Somogy is részt vett ezen; távozása előtt, március 31-én Nagy Józsefet kinevezte helvnökévé, szigorúan körvonalazva ügykörét. Az országgyűlés december 15-ig húzódott. Az ellenzék, melynek lelke Somogy Lipőt unokaöccse, felsőbüki Nagy Pál volt, a kormány kívánságainak teljesítése ellenében nemzeti vívmányokat követelt. A tárgyalásokon s megbeszéléseken élénk részt vett Somogy püspök is.3) Titkára, Steiner Ferenc e szavakkal jellemzi tevékenységét: „Mindkét hatalom érdekében sokat tett tanácsa s munkássága által, oly lelki önmérséklettel és bölcseséggel, hogy joggal kérdezhetjük, a királynak, vagy az országnak volt-e ő kedvesebb?'14) Apr. 5-én Budán kelt levelében felszólítja Nagy Józsefet, készíttessen Anreith által költségvetést a deficientia (elaggott papok háza) felépítésére. Nagy május 20-án küldi el válaszát, melyben közli püspökével a deficientia elhelyezésére s felépí- *) *) Kapossy i. m. 35., 88. 1. 2) U. o. 3) Magyarország Köz-gyülésének jegyzőkönyve (1807. Pest. Länderer) a 49, 54, 95, 181, 227, 270, 371, 664, 771. oldalakon említi Somogyi, mint a főrendek küldöttségének tagját, vagy vezetőjét. 4) „In utriusque Reipublicae emolumento plura consilio et opere egit, tanta animi temperantia et discretione, ut merito quaeratur,, an Regi, aut Regno charior esset?“ 17’ 259