Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - III. Perlaki Somogy Lipót
zetesrendek, főleg a jezsuiták feloszlatásának szomorú következményeit, az ifjúság valláserkölcsi hanyatlását s kívánta a Jézus-társaság, vagy legalább a pálosrend visszaállítását s az ifjúság nevelésének kezükbe való visszaadását. Sajnos, eredmény nélkül.1) 1805. február 1-én I. Ferenc pápóci préposttá nevezte ki Somogyt. Az adományozás indokolásában megemlíti Somogy törvényismeretét, jogi tudását s azt a fáradhatatlan buzgóságot és kiváló ügyességet, amellyel az 1802-i országgyűlésen a haza érdekében buzgólkodott.2) Az 1806. évben súlyos ragály dühöngött Győrött. A lelkipásztorok részint maguk is áldozatul estek a ragálynak, részint betegágyban feküdtek s így nem végezhették kellő módon a rájuk bízott nyáj gondozását; ekkor Somogy, jóllehet, mint a kir. tábla prelátusa, nem volt a lelkipásztorságra kötelezve, életének nyilvánvaló veszélyeztetésével magára vállalta a betegek gondozását, eljárt a katonai kórházakba s testileg, lelkileg egyaránt ápolta őket.3) 4. PÜSPÖKI KINEVEZÉS. A szombathelyi egyházmegye nehéz szívvel várta új főpásztorának kinevezését. Szily János évek óta befejezetlenül álló, romlásnak indult székesegyházának látása szomorúsággal töltötte el a papok s világiak szívét egyaránt. 1802 óta, mikor elfogyott a Szily-hagyatékból s az uralkodó által az időközi jövedelmekből adott összeg, mi sem történt az építkezés, ill. díszítés terén. A szombathelyiek Herzan bíboros megkerülésével egyenesen a jólelkű I. Ferenc királyhoz fordultak segítségért 1803 decemberében. A kir. helytartótanács 0 „Pro restitutione Jesuitarum, universorum piorum summo dolore, maximo vero rei catholicae, et institutionis Juventutis damno, per alterum Herostratum abolitorum; aut vero Paulinorum, Virorum pariter excellentium, eruditorumque, quoniam educatio Juventutis, jam tunc non optimo posita fuisset Loco, nervosam dixit orationem. Verum paucis secundantibus, imo cum de Paulinis sermonem instituisset, plurimis in consessu murmurantibus (revectis jam aliunde Diplomate Regio anno eodem 1802-O 25-a Aprilis Benedictinis ... Praemonstratensibus... Cisterciensibus ... in quibus maxima Institutionis spes ponebatur) totum negotium in fumum abiit1.“ F. Nagy A. i. m. 6. 1. 2) A kinevezési okmány a piisp. lev. III. sz. 7. f.-ban van. 3) Sztankovits: Oratio funebris 11. 1. 249
