Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - I. Felsőszopori Szily János
dúsa a freskó festésében reményt nyújt arra, hogy a szentély ez évben elég korán elkészül.“1) Szily nem csalódott reményében. Winterhalder október 30-án befejezte munkáját s felvehette a kikötött 2400 forint munkadíj utolsó részletét kitevő 1300 forintot.2) Szeptember 22-én Szily új szerződést köt a művésszel a nagykupola mennyezetképére, a sz. Mihály kápolna kifestésére és a kereszthajó négy falmezőjébe sz. Márton és sz. Quirin életéből vett jelenetek has-relief festésére vonatkozólag. Mindezekért 5500 forintot fog fizetni s október 31-én előlegként 500 forintot ad át a művésznek.3) Ugyanily lendülettel sürgeti Szily a díszítés egyéb munkálatait. Egyik szerződést a másik után köti meg, az itt dolgozó munkásokra személyesen ügyel fel, a távollevő mesterekkel állandó levelezésben áll, értesíti őket a munka előhaladásáról és mikor szükség van rájuk, Szombathelyre rendeli őket. Február 28-án szerződést köt Wathner s Adami pápai márványozókkal a templom belsejének márványozásáról, március 10-én Rumpelmayer kőfaragóval a szentély és sz. Márton oltár márványkorlátjairól, ugyanazon napon Kolb János pozsonyi fényező- s mázolóval az oszlopok stb. fényezéséről, április 3-án Prokopp szobrásszal a főoltár angyalainak s a főoltár feletti glóriának elkészítéséről, augusztus 16-án Rumpelmayerrel a szószékről, szept. 12-én Schmid és fill pozsonyi márványozókkal a faragások aranyozásáról, október 18-án Nicki nezsideri kőfaragóval a kórust tartó oszlopok felállításáról, november 13-án Wathner s Adamival újra a templom belsejének márvány ozásáról. Összesen 20.470 írt és 467« kr-t költ ez évben székesegyháza díszítésére.4) Késő őszig dolgoztak ez évben a dóm munkásai. November 13-án a nagy bideg miatt a festők, asztalosok, szobrászok és aranyozok kénytelenek voltak letenni szerszámaikat, míg a többi iparos a püspökvárban folytatja munkáját.5) Szily megelégedéssel szemlélte alkotását. Hét év alatt hatalmas munkát végzett. Készen állott a székesegyház kőépíilete, készen álltak s csak elhelyezésre vártak a sz. Márton, 0 Püsp. lev. III. sz. 5. f. 2) Winterhalder nyugtája u. o. 3) Az eredeti szerződés (!) és nyugta u. o. 4) Eredeti szerződések, nyugták a püsp. lev. III. sz. 4. és 5. fiókjaiban. U. o. az 1798. évi bevételek és kiadások számadása és összes nyugtái. 5) Nagy Antal kézirata 24. 1. 122