Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - I. Felsőszopori Szily János

volt, azután vépi plébános s pecöli apát lett, Vépen restaurálta a templomot s legnagyobbrészben saját költségén új plébániaházat épített, az utolsó három évben egyidejűleg az oldal* kanonoki teendőket is ellátja püspöke mellett. Szily János igazolja a kérelmezők indokainak helytálló voltát s dicsérettel emlékezik meg Eölbei kiváló tudományáról, példás erkölcseiről, az ügykezelésben tanúsított ügyességéről és egyéb érdemeiről.1)

De közbelép az intrika. Szeptember 6-ról keltezve a szombathelyi egyházmegye papságának nevében beadvány érkezik a római császár- és apostoli királyhoz, melyben kérik, ne engedje meg a cserét. A beadvány alávaló hangon támadja Szilyt, mint a csere értelmi szerzőjét. Szily, — írja — aki a világ szemében rendkívül szelíd és kedves, sőt ártatlanabbnak látszik Metellusnál, valójában a szegény, erőtlen, elgyengült Kövesdyt akarja kitúrni káptalanjából, hogy helyet csináljon unokaöccsének, Eölbeinek, aki Szily édestestvérének fia. Teljes lelkiismeretlenséggel teszi ezt Szily, mert ezzel először is sérti a 3 következő kanonok, Dugovics, Nagy és Sziics, jogait, akik elé kerülne e csere által Eölbei, ez az ifjonc (juvenaster), aki alig élt annyi évet, amennyit a fenti kanonokok egyike-másika a lelkipásztorkodásban eltöltött. Sérti e csere az egyházmegye papságának reményeit is, hisz: ez által a szegény nyomorult plébánosoknak újból kevesebb a reménye, hogy a káptalanba bejuthassanak. Szily rokonaival akarja megtölteni a káptalant; a megelőző üresedés alkalmával másik unokaöccsét, Zalaegerszeg érdemtelen plébánosát, Etényi Sándort akarta a káptalanba vinni, de Őfensége akkor sem hallgatott Szilyre, s körükből Szűcsöt tette meg kanonokká. Könyörögve kérik az uralkodót, álljon ellené most is a püspök mesterkedéseinek s ne engedje, hogy az ifjonc Eölbei az éneklőkanonoki stallumot elnyerhesse.

Nagy megdöbbenéssel értesül Szily e beadványról s megdöbbenése csak nő, mikor azt látja, hogy az udvari kancellária e beadványt nem hozzá küldi el, hanem alantasához, Csődy Pál nagypréposthoz s azt bízza meg azzal, hogy a püspöki levéltárban hasonlítsa össze a beadvány kézírását a plébánosok írásával s ez alapon állapítsa meg a beadvány szerzőjének kilétét.

*) A folyamodvány s a következőkben ismertetett iratok a piisp. lev. I. állv. kurrens iratai közt.

100