Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)
V. fejezet: A növendékek névsora
egerszegen. Leventeegyesületi, Önk. Tűzoltótestületi és MÉP titkár. Tulajdonosa a Felvidéki, Erdélyi és Délvidéki emlékéremnek. Vendül is beszél. Simon Károly (1871—5) sz. Belatincon (Zala m.) 1861-ben. Mint fiz. növ, a gimn. I—IV. osztályába járt. Németül, vendül is beszélt. Simon Károly (1895—9) sz. Radafalván (Vas m.) 1883. júl. 7-én, SchimpI Ferenc és Kohl Erzsébet szülőktől. Mint fiz. növ. a gimn. I—IV. osztályába járt. A gimn. V—VIII. osztályát Győrött végezte. Érettségi után Budapesten a Pázmány egyetemen középiskolai tanári oklevelet szerzett (1903—7) és a budapesti II. kér. érseki gimn.-ban (Rákócziánum-ban) működött mint tanár, majd megbízott igazgató (1907—20), 1920-tól a budapesti XI. kér. Szent Margitról nevezett és az Isteni Megváltó leányai által fenntartott leánygimn. igazgatója. 1936 óta egyúttal a Katolikus Tanügyi Tanácsnak ügyvezető alelnöke, a Katolikus Tankönyvi Bizottság elnöke, tanügyi főtanácsos és c. főigazgató. Simon Mihály (1883—92) sz. Nagyölbőn (Vas m.) 1870-ben. Mint „Kelcz— Adelffy" alapítványos elemibe s a gimn. I—VIII. osztályába járt. Adótiszt volt Kőszegen. Németül is beszélt. Simon Rezső (1895—6) sz. Nagyölbőn (Vas m.) 1884. aug. 8-án, S. János föld' műves fia. Mint fiz. növ. a gimn. I. osztályába járt, de évközben távozott. Simon Sándor (1910—6) sz. Lendvaújfalun (Zala m.) 1898. nov. 16-án, S. Gábor földműves és Ternác Teréz szülőktől. Mint fiz. növ. a gimn. II—VII. osztályába járt. A győri szemináriumba ment. Simonffy Béla (1872—8) sz. Bocföldén (Zala m.) 1863. dec. 26-án. Mint fiz. növ, elemibe s a gimn. I—III. osztályába járt. Simonyi István (1813—20) sz. Egyházasfalun (Vas m.) 1803 körül. Mint fiz, növ elemibe járt s végezte az alsó és felső gimn.-ot. Ügyvédi pályára ment. Sinkovics Kálmán (1860—1) sz. Vámházon (Fejér m.). Mint fiz. növ. a gimn, I. osztályába járt. Sipos József (1845—50) sz. Asszonyfalván (Vas m.) 1835 körül. Mint árva a „Kelcz" alapítványt élvezte s elemibe járt. Meghalt 1850. márc. 31-én. Sipőcz Benedek János O. S. B. (1862—70) sz. Táplánfán (Vas m.) 1850. okt. 27-én. Mint árv. növ. elemibe s a gimn. I—V. osztályába járt. A bencés rendbe lépett. Beöltözött 1874-ben, ünnepélyes fogadalmat tett 1878-ban, félsz. 1878. nov. 17-én. Hitszónok volt Celldömölkön (1885—6), lelkész u. o. (1886—900), lelkész Tihanyban (1900—2), meghalt u. o. 1902. dec. 12-én. Sipőcz Lajos (1922—3) sz. Celldömölkön (Vas m.) 1908. júl. 20-án. Mint fiz. növ, a gimn. I. osztályába járt. Skála Ferenc (1882—3) sz. Zágrábban 1868-ban, Mint fiz. növ. a gimn. IV. osztályába járt. Németül és horvátul is beszélt. Jogi pályára ment, de öngyilkos lett Sopronban mint önkéntes. Skála Vince (1882—4) sz. Zágrábban 1872-ben. Mint fiz. növ. a gimn. I—II. osztályába járt. Piarista szerzetbe lépett. Skrabáll István (1865—7). Mint árv. növ. elemibe járt. Skrilecz István dr. (1893—6) sz. Muraszombaton (Vas m.) 1880, nov, 30-án, S. István csizmadia fia. Mint fiz. növ. a gimn. II—IV. osztályába járt. Vendül is beszél. Orvos Muraszombaton. Skrilecz János (1826—33) sz. Muracsermelyen (Vas m.) 1818 körül lut. családból. Mint konvertita a „Kelcz" alapítványt élvezte, elemibe s a gramm. I cs'tályába járt, azután pékmesterséget tanult. Vendül is beszélt, 427