Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)

V. fejezet: A növendékek névsora

Kolars Ferenc dr. (1887—95) sz. Belatincon (Zala m.) 1875. okt. 2-án. Atyja K. Lipót. Mint ,,Kelcz—Adelffy" alapítványos végezte a giran. I—Vili. osz­tályát. Vendül, németül is beszél. Orvos Belatincon. KoleilC Ferenc (1917—9) sz. Lendvavásárhelyen (Zala m.) 1903, aug. 5-én, K. József és Lebár Ágota szülőktől. Mint fiz. növ. a gimn. III—IV. osztályába járt, Elemiískoláit Lendvavásárhelyen és Bántornyán, a gimn. alsó osztályait Kőszegen, a felső négyet Marburgban (Maribor) végezte. Papi pályára lépett a marburgi egyházmegyében. Teológiai tanulmányokra Marburgba ment. Félsz, u. o. 1927. júl. 3-án. Hallgatója volt a ljubljanai egyetemnek is, ahol a gimn. tanári vizsgát 1939. okt. 27-én tette le. Káplán volt Miklauzsban (Stájerország 1928—9), káplán Muraszombaton s közben óraadó hittanár a gimn.-ban (1929. aug. 1—1931. dec. 31.), Marburgban az egyházmegyei Akció Katolika főtitkára (1932, jan. 1,—1936.), hittanár u. o. a polg. iskolában (1936—41), Mura­szombaton a gimn.-ban 1941. máj 1. óta. Papi működése mellett irodalmi tevé­kenységet is fejt ki. Muraszombati káplánsága idején a „Novine" hetilap szerkesztője és a ljubljanai „Slovenec" napilap tudósítója volt. Marburgi tartózkodása alatt a ,,Nedelja" (Vasárnap) c. hetilapot szerkesztette és a „Slovenski gospodar" rendes munkatársa volt. Önálló munkái: Slava Bogu (Dicsőség Istenek) imakönyv; Bodi apostol (Légy apostol) A. C. kiadvány. Ezeken kívül írt vagy fordított 17 kisebb regényt és elbeszélést (magyar, német, francia, horvát nyelvből). Az említett nyelveken kívül vendül is beszél. Koleilko Márk (1833—9) sz. Cserencsóczon (Zala m.) 1822 körül. Mint árva „Adelffy" alapítványos végezte az alsó és felső gimn.-ot. Vendül is beszélt. Kollár ’Péter (1866—78) sz. Rátkalakon (Vas m.) 1855. jún. 18-án, Kollartz (sic!) Ferenc szabómester és Krall Borbála szülőktől. Mint árv. növ. végezte az elemit és a gimn. I—VIII. osztályát. Papi pályára lépett a szombathelyi egy­házmegyében, Félsz. 1882. júl. 13-án, Káplán volt Cserföldön (1882), Felső­­lendván (1882—5), káplán, majd adm. Bagonyán (1885—6), káplán Mura­szombaton (1886—8), Belatincon (1888—9), Bántornyán (1889—900), plébh., majd pléb. Belatincon 1900-tól 1908. dec. 31-én beköv. haláláig. Vendül is beszélt. — Géfín: i. m. III, k. Kollár Sándor (1818—20) sz. Keresztényen (Sopron m.) 1810 körül. Mint fiz. növ. az elemibe s a gramm. I. osztályába járt. Uradalmi Írnok lett. Koller Ferenc (1942—) sz. Budapesten 1928. aug. 20-án, K. Ferenc és Benkő Ibolya szülőktől. A gimn. I—IV. osztályát Szentgotthárdon és Budapesten végezte. Jelenleg az V. osztályba jár. Koller Lajos (1881—3) sz. Segesden (Somogy m.) 1870-ben. Mint fiz. növ. a gimn. I—II. osztályába járt. Kollniann Péter (1775) sz. Körmenden, rövid ideig volt a konvertitaházban. Koloilics István (1913—17) sz. Bekcen (Vas m.) 1898. máj. 25-én, K. István földműves és Szakos Karolina szülőktől. Mint fiz. növ. a gimn. IV—VII. osztályába járt. Kolossá István (1860—9) sz. Muraszombaton. Mint árv. növ. végezte az elemit s a gimn. I—VI. osztályát. írnok volt Muraszombaton. Kolossá József (1817—24) sz. Szentbenedeken (Vas m.) 1808 körül. Mint a szombathelyi püspök által segélyezett növ. végezte az elemit, s a gramm. I. osztályát, s inaséveit. Kovács (horopaeus?) lett. Vendül is beszélt. Kolossá Mátyás (1791—802) sz. Ivanóczon (Vas m.) kbl. 1780-ban lut. családból. 346

Next

/
Thumbnails
Contents