Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)
II. fejezet: Belső történet
ezelőtt 100—150 évvel középiskolába járni s mennyire a nemesek és jobbmódúak privilégiuma volt ez akkor. Ha akadt is tanulni vágyó falusi, az érvényesülés útja annak számára nem nyilt meg, mivel a legújabb időkig az egyházon kívül alig törődött valaki népünk felemelésével. A kultúra áldásos javai a szélesebb néprétegek számára szinte megközelítheted enek voltak. Ezért került ki olyan kevés tanult ember faluról s ritkaságszámba ment egy-egy falusi fiúnak középiskolai taníttatása. Az árvaházak tehát, s ezek között elsősorban a kőszegi, megbecsülhetetlen szolgálatot tettek a szegény népréteg fiainak iskoláztatása tekintetében. Vagyont érő ajándékszámba ment az árvaházba bejutás, mert az intézet gondoskodott minden növendék kitaníttatásáról, elhelyezéséről és jövőjének biztosításáról. Ha azonban valamely vidéknek vagy helységnek asyluma volt a kőszegi árvaház, különös értelemben volt mentsvára a vend vidék lakosságának. Ez a vidék mint a nyugati végek határterülete meglehetősen kiesett a kultúrközpontok hatásköréből, tehát az itteni szegény lakosság fiai középiskolai tanulmányokra alig gondolhattak. Az Adelffy alapítvány felszabadulásával azonban megváltozott számukra a helyzet. Jóllehet Adelffy Antal azzal a határozott megjelöléssel hagyományozta a kőszegi árvaházra összes vagyonát, hogy abból „magyar konvertitákat" kell nevelni s csak ezek híján másokat, mégis túlnyomórészt vendek élvezték az alapítványt. Ha az Adelffy alapítvány hozama kevésnek bizonyult, a Kelcz-féle hagyaték kamatainak egy részét is az ő eltartásukra fordították. így jutott iskoláztatáshoz a vendvidék fiatalsága, a nélkül, hogy akár egy fillérjébe is került volna. 1790-től 1847-ig 248 közül alig egy-kettő szerepel a fizető növendékek között, a többi teljesen ingyen élvezte az árvaház jótéteményeit mindaddig, amíg csak tanulmányati be nem fejezte és önálló keresetre szert nem tett. Ezt a rejtélyt — mert érthetetlennek látszik, hogy szegény magyar fiúk helyett miért vendeket neveltek az árvaházban — Szily Jánosnak a helytartótanácshoz intézett felterjesztései fejtik meg, melyekről az első fejezetben már részben megemlékeztünk. Ezek egyikében 1789 dec. 24-én, amikor ismét 15 vend fiút ajánl felvételre a pozsonyi árvaházba, azt írja a helytartótanácsnak: ,, . . . az alapító Adelffy Antalnak az volt a szándéka, hogy másokat megelőzve elsősorban a tótságiak részesüljenek a hagyaték jótéteményeiben. De egyházmegyém szüksége is ugyanezt követeli, mivel — hacsak ezen az alapon nem nevelkednek vend nyelvű ifjak — aligha fog valaki közülük iskolába járni és ennek folyamányaképpen a vend nyelvű lelkészek utánpótlásában hiány fog bekövetkezni."46 1786 febr. 11-i felterjesztésében ugyanő így ír: ,, . . . az áthelyezés következtében . . . a szombathelyi egyházmegye nemsokára hiányt fog szenvedni vend 40 40 Sz. P L. 176
