Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)

II. fejezet: Belső történet

két, árvákat és konvertitákat, mindennapi tetteikben és gondolataikban. Mily megnyugtató érzés a mai szemszögből nézve is ennek a nevelő iskolának lelki örökségén eltűnődni: a magyar nemzeti élet és katolikus lelkiség legszebb virágait, héroszait, példáit láthatta mindennap az intézet növendékserege! A magyarok Nagyasszonya őrködött felettük, az védte őket két évszázadon keresztül, de egyúttal figyelmeztette is valamennyit arra az igazságra, melyet a költő így fejez ki: „Isten csodája, hogy áll még hazánk!“ Mellette Szent Imre herceg, a liliomos Árpád-ivadék, az országszervező, nemzetalapító, hatalmas Szent Királynak, Istvánnak fia, a magyar ifjúság vezércsillaga, a tiszta férfiúságnak és kemény jellemességnek ragyogó példaképe az egyik oldalon; a másikon Szent Erzsébet, a középkor legszebb asszonyideálja, a női lelki finomságnak, az asszony-hűségnek, a szociális szeretetnek felülmúlhatatlan védangyala, a középkor egyik legkedvesebb szentje, a németek kedves Szent Erzsébetje, nekünk magyaroknak örök büszkeségünk: ezek világítottak példájukkal, életük tanításával a kőszegi árváknak és konvertitáknak.

Ha tehát magyar szempontból nézzük is az árvaház lélekformáló munkáját, jellemnevelő tevékenységét és általában a magyar ifjúság nevelése terén betöltött hivatását, nyugodtan vonatkoztathatjuk az intézet vezetőire is a görög költő szavait: megcselekedték, amit megkövetelt a haza.

De a Kelcz—Adelffy árvaház nemcsak azzal tett nagy szolgálatot a hazának, hogy a nemzet elhagyatottjait, szegényeit, árváit felkarolta, kitaníttatta, kiemelte az anyagi és erkölcsi nyomorból s tisztességes megélhetéshez juttatta, hanem főkép azzal a szerepével, hogy — minden erőszak és célzatos számítás nélkül — igen eredményes munkát végzett a magyarosítás terén. Mivel abban az időben, különösen az intézet első száz esztendejében, a magyarosítás gondolata ismeretlen fogalom volt, senkisem vádolhatja meg az árvaházat tervszerű és erőszakos magyarosító eljárással. A magyarosodás folyamata ebben az intézetben önmagától adódó, természetes következmény volt. A rendszabályok ugyanis előírták, hogy egyszer. magyarul, másszor németül, a latinosok latinul is társalogjanak. Az állandó együttlét magyarok és nem magyar anyanyelvű növendékek között így nem maradhatott eredménytelenül. A növendékek névsorát és személyi adatait tartalmazó anyakönyvek világosan mutatják, hogy a legtöbb növendék már a második vagy harmadik évben megtanult magyarul. Erre elsősorban hasznossági szempontok miatt volt mindegyiknek szüksége, hiszen csak így illeszkedhetett bele a nemzet életébe és úgy tölthetett be ott kisebb-nagyobb szerepet, ha* a nemzet nyelvét megtanulta és értette. De ugyanezt követelték a tanulmányi szempontok is. Német vagy szláv nyelven nem boldogultak volna a növendékek — különösen a múlt század nagy nemzeti megmozdulásától kezdve és a magyar nyelv államnyelvvé előlépóse óta — sem a középiskolában, sem az egyetemen. De nem valószinűí-168