Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 - A Szombathelyi Egyházmegye múltjából 1. (Szombathely, 1943)
I. fejezet: Külső történet
nevelés céljából, bár ők maguk nem követik a katolikus vallást. Ezeket a gyermekeket nem utasíthattuk vissza, hacsak hivatásunk és vele kapcsolatban a katolikus vallás terjesztésének igen súlyos kötelessége ellen vétkezni nem akartunk; különösen azért, mert ennek a háznak köszönhetjük, hogy egyházmegyénk egész tótsági kerülete, melyet vendek laknak, saját lelkipásztoraival van ellátva, akik szüleiknek, rokonaiknak megtérítésével számos új hívet biztosítanak s reméljük, hogy az ilyen gyermekek felvételével a többi szülőket is megnyerhetjük gyermekeik hasonló célból való felajánlására és az egész tótsági kerület, melyben a szombathelyi püspökség felállítása idején csak kevés katolikus volt, rövid időn belül katolikus lesz. A katolikus vallás terjesztése iránti buzgóságból történt, hogy most az árvaházban 118 növendék van, akik közül 53 árva még az előbbi években nyert felvételt az alapítvány élvezetére, 65 pedig konvertita és ezek közül 39 olyan, akiket maguk az evangélikus és református vallású szüleik, jóllehet saját vallásukban megmaradtak, a katolikus vallásban nevelés céljából önként ajánlottak fel. A 118 növendék ellátásának és ruházatának terhén kívül még ugyanerre az alapítványra nehezedik a prefektus, a két elemiiskolai tanító, az instruktorok és háziszolgák díjazása és fizetése is, továbbá a mesterségre adott növendékek neveltetési költsége és az idősebb konvertiták számára kiutalt segély. Mindezek együttvéve évente könnyen kitesznek 1500 forintot. Ha káptalani javaink bővebb jövedelmet hoznának, abból az árvaház szükségleteiről gondoskodnánk; de mivel bevételeink csakis úgy elégségesek fenntartásunkra, hogy csekély kongruát is kapunk, kényszerülve vagyunk a szorult helyzetbe került árvaházat Felséged legkegyelmesebb oltalmába helyezni s császári és királyi kegyességét a legalázatosabban kérni, hogy apostoli buzgósága szerint az említett házon a legkegyelmesebben segíteni méltóztassék. Ezzel nemcsak a katolikus vallás terjesztése miatt szerzett adósság törleszthető le, hanem a szükséges kiadásokat is az említett célra lehet fordítani. így olyanokat még nagyobb számban lehet felvenni, akiket evangélikus és református vallású szüleik kétségtelenül fel fognak ajánlani abból a célból, hogy a katolikus vallásban neveljék őket s ezáltal a katolikus vallás új gyarapodásra tesz szert.“193 Semmi nyoma sincs annak, hogy ez a segélykeresés azonnal megfelelő eredménnyel járt volna. Az azonban biztos, hogy a növendékek számában csökkenés azonnal nem állott be. Mivel pedig élni kellett valamiből és az árak folytonosan emelkedtek, az intézet vezetősége új jövedelmi forrás után nézett. Ezt meg is találta konviktorok, azaz fizetéses növendékek felvételében. Ez természetes csak kényszermegoldás volt s az intézet eredeti célkitűzéseit nem fedte, de szük-A szombathelyi káptalan felterjesztése az uralkodóhoz 1805 máj. 19. Sz. P. L. 101