A Szombathelyi Egyházmegye Zsinati Törvénykönyve (Statuta Dioecesana). Kihirdetve az 1927. évi október 4-8. napján tartott zsinaton (Szombathely, 1927)
II. Személyek
22 csak a püspök engedélyével lehet (139. c.). Ezekre engedély csak akkor remélhető,, ha ezt a közjó kívánja, nem pedig az illetőnek magánérdeke. 35. §. Vegyen részt a pap a közügyek irányításában, de ne hanyagolja el hivatali kötelességeit. Országgyűlési képviselői és felsőházi tagságra jelöltséget csak előzetes püspöki engedéllyel fogadhat el (139. c. 4. §.). Szükséges úgy saját püspökének, mint a választókerület püspökének engedélye. Az engedély csak ritka és megokolt esetben adatik meg, ha az a lelkipásztori érdekek sérelme nélkül történhetik. Tartózkodjék a pap olyan politikai tevékenységtől, amely hívei közt pártoskodást és meghasonlást idézne elő. 36. §. A munkás papnak joga van állásához mért tisztességes szórakozásra. Keresse azonban a szórakozást elsősorban olyan dologban, ami testét-lelkét felüdíti. Már a példaadás kedvéért is, de a lelkiélet szempontjából is ajánlatos, hogy az esti időt a pap otthon töltse. Ez által jobban biztosíthatja áhitatgyakorlatainak elvégzését, lelki összeszedettségét, kellő nyugalmát és a rendes időben való felkelést. Csak fontos okból és kivételesen nézhető el a pap esti kimaradása. a) Színházak és mozgószínházak látogatása általában kerülendő. Ha kivételesen mégis megengedtetik, az csak erköcsileg kifogástalan tárgyú előadásokra vonatkozik (140. c.) b) Minthogy a táncmulatságok a mai korban az erkölcstelenség jellegét viselik magukon, általában tilos a papnak ilyeneken megjelennie. Ha kát. egyesületnek ügye vagy más fontos érdek kívánja jelenlétét, megjelenhetik, de ne maradjon sokáig s tőle telhetőleg igyekezzék a keresztény erkölcstan szempontjait érvényre juttatni. A táncban aktív részt vennie mindenképpen tilos. c) Tilos a papnak plébániája területén vendéglőbe járni. Ha utazás alkalmával kénytelen szállóban vagy vendéglőben tartózkodni, csak kifogástalan hírnevű