A Szombathelyi Egyházmegye Zsinati Törvénykönyve (Statuta Dioecesana). Kihirdetve az 1927. évi október 4-8. napján tartott zsinaton (Szombathely, 1927)
II. Személyek
l4 feljebbvalója iránt, amint az a keresztrefeszített Krisztus szolgájához illik (Fii. 2, 8.). 4. Legyen szelíd az isteni Szív példáján. Tartózkodjék fellépésében minden indulatosságtól, haragos kifakadásoktól és szitkozódásoktól. Kerülje a durvaságot, az erőszakoskodást, mert a harag nem munkál igazságosságot (Jakab 1, 20.). Legyen udvarias és előzékeny úgy a műveltekkel, mint az egyszerű emberekkel szemben. Ápolja a jó viszonyt a világi hatóságokkal. 5. Legyen nagylelkű és tehetségéhez képest adakozó. Egyházi vagy jótékonysági célra indított gyűjtéseknél a pap járjon elő jó példával. A szegények segélyezése képezze szerető gondját. Kerülje a fukarságot, fösvénységet és kapzsiságot (Lk. 12, 15.), amely a nép előtt leginkább ellenszenvessé teszi a papot. Ne törekedjék mindenáron vagyongyűjtésre, mert nem azért lett pap (15. zsolt. 5.). Kerülje a nepotizmust, amely sok bajnak forrása s amelyet nem szokott áldás kísérni. Viszont tartózkodjék a pazarlástól, jövedelmén túl terjeszkedéstől és könnyelmű adósságcsinálástól. Egyházmegyei pap sem váltón, sem másként nem vállalhat kezességet másért (137. c.). A tilalom megszegését a püspök egyházi büntetéssel sújtja. Legyen a papnak szociális érzéke alkalmazottaival és munkásaival szemben. Adjon nekik tisztességes fizetést és alkalmat, hogy vallási kötelességeiknek eleget tehessenek (1524. c.). 6. Tartsa szem előtt a lelkipásztori okosság erényét. Buzgóságában megfontolás vezérelje. Az emberekkel való érintkezésben a lelkek ügye irányítsa. Látogatásokat elsősorban lelkipásztori szempontból vagy szükséges társadalmi udvariasságból végezzen. Tartsa meg a középmértéket a teljes elzárkózottság és a túlzott nyilvánosság között. Kerülje az olyan társaságot, melynek látogatása a híveket megbotránkoztatná. A társaságban mindig paphoz illő módon viselkedjék. Válogassa meg szavait és tréfáit, mert az ő ajkán esetleg káromkodásnak hangzik az, ami világi embernél tűrhető tréfa volna.