A Szombathelyi Egyházmegye Zsinati Törvénykönyve (Statuta Dioecesana). Kihirdetve az 1927. évi október 4-8. napján tartott zsinaton (Szombathely, 1927)
V. Szent helyek
117 gok csak egyházi célra használhatók és más vallásúak részéről nem vehetők igénybe. Közérdekű profán okból csak a püspök rendelhet el harangozást. 299. §. A templom Isten háza, amelyet tisztelet illet meg (1178. c.). Távol kell tehát tartani tőle mindazt, ami a hely szentségét vagy az istentisztelet áhítatát zavarná. Ez elsősorban a templom igazgatójának, illetőleg a plébánosnak feladata. Ha ebben vétkes hanyagságot tanúsít, fegyelmi eljárást von magára (2382. c.). 300. §. Ügy az Isten házának méltósága, mint a hívek egészsége és az épület érdeke megkívánja, hogy a templomot berendezésével együtt gyakran tisztogassák. Mindennap szellőztetni kell, azért a templom legyen ellátva állandó felső szellőztetővel. A templomot hetenkint legalább egyszer ki kell söpörtetni s a berendezést képező tárgyakat letörölgetni (SD. 99. §.). A hívek egészsége érdekében ajánlatos, hogy legalább a gyermekek részére a templom kőpadolata télen dejszkaburkolattal vagy kókuszszőnyeggel legyen borítva. A templom berendezése. 301. §. Az oltár felszerelése feleljen meg a liturgikus szabályoknak. Az oltárköveket időnkint meg kell vizsgálni és a szabálytalanokat a püspöki hivatalnál becserélni (1200. c.). 302. §. A tabernákulum legyen jól zárható és fehér selyemmel bélelve. Kulcsát, mely díszes bojttal legyen ellátva, a sekrestyében zárt helyen kell tartani (1269. c. 4. §.). Forgatható szentségházak nem szabályszerűek, azért megfelelően átalakítandók. 303. §. A plébániatemplomban legyen egy kiváltságos oltár „Altare privilegiatum“ felírással (918. c.). 304. §. Plébániatemplomban keresztkútnak kell lennie (774. c.), amelynek rendben és tisztán tartásán úgy liturgikus, mint higiénikus szempontból a plébános feladata őrködni. 305. §. Minden templomban legyen annyi gyóntatószék, ahány állandó lelkipásztora van. Legyen a gyón