Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Kovács József: A veleméri Szentháromság-templom (Történelem, ikonográfia, ikonológia)
világítása hasonlattal, hanem az igazság hordozója és közvetítője. A kép vizsgálatánál ilyen értelemben nem elegendő csak azt kutatni, hogy kit vagy milyen tárgyat rajzolt meg vagy festett meg a művész, hanem meg kell állapítanunk (fel kell fognunk) azt az igazságot, valóságot, amit az ábrázolt személyben vagy dologban mint jelben megérzékíteni, kifejezni, közzétenni akart. A kérdést a középkorban bölcseletileg és teológiailag Szent Bonaventura dolgozza ki legjobban. Nagyon érdekes, hogy modern tudományágak, így mindenekelőtt a jeltudomány (szemiotika) és a kummunikáció elmélet is, jelentősen hozzájárulhatnak a képek (mint jelek és üzenetek) — jelentésének feltárásához. A jeltudomány szerint ugyanis „a műalkotás eleve egy meghatározott típusú akaratlagos-tudatos kummunikáció eszköze a szigorú értelemben vett Feladó—Címzett viszonyon belül értelmezhető. A Feladó üzenetet küld a Címzettnek, oly módon, hogy ezt az üzenetet, a valóságot sajátos módon modelláló jel, a mű hordozza” (Kelemen János, Mi a jeltudomány? Valóság 15[1971] 10. sz. 28 old.). így van ez a veleméri freskók esetében is. A képek — jelek és üzenetek, amelyek egy hatalmas méretű, nem-verbálisan előadott (de verbális nyelvet előfeltételezett és általa élő) beszéddé állnak össze. A további kérdés: Jelenleg is kimutatható-e a képek egymásutánjában az eredeti összefüggő gondolatmenet? Igen, éspedig az ars praedicandi szabályainak a figyelembevételével. Biztosan rátalálunk a témára és a melléktémára. Az ars praedicandi szabályai szerint a témát előre kell bocsátani: ez az egész beszédnek a fundamentuma, melyben eleve benne van már az, amit a szónok el akar mondani. A veleméri templom esetében a téma a következő bibliai mondat: „A bölcsesség házat épít magának (és fölállította hét oszlopát”, Példabeszédek 9,1). Ehhez csatlakozik tartalmilag és szavakban is a melléktéma — egymásik bibliai mondat •—, aminek a rendeltetése, hogy „általa valaminő út találtassék az isteni segítséghez folyamodásra”. A melléktéma itt minden bizonnyal ez: „Ha valaki bölcsességre szorul, kérjen az Istentől” (Jakab 1,5), aminek gondolati és gyakorlatban megvalósuló folytatódása már feliratként is olvasható: „Omnes Sancti orate pro me (vagy: pro hoc) loanni Aquila pictore!” — „Szentek, mindnyájan imádkozzatok értem (vagy: ezért az) Aquila János festőért”..., nyilván azért, hogy elnyerhesse és taníthassa a bölcsességet, vagyis hogy általa nyilvánvaló legyen a Bölcsesség, amint ez a kezdőbetűk összeolvasásából — O SOPHIA (Ö Bölcsesség!) — is kitűnik. A felosztás kulcsa: — a ház (domus; v.ö.: Dóm!). Az első részt a szentély freskói mondják el: Isten lakóhelyéről — „házáról” — az Empyreumról beszélnek, amit a Szentháromság fényessége tesz világossá és ragyogóvá. Alkalom nyílik tehát arra, hogy a képek a háromszemélyű egy Istenről, valamint a második Isteni Személynek, a személyes Isteni Bölcsességnek a megtestesüléséről adjanak tanítást (v.ö.: Bonaventura: Sermo de Dedicatione). A második részt a hajó déli, nyugati és északi oldalfalán található képek alkotják. Az imádság időpontjainak, az ún. kánoni óráknak megérzékítésével azt akarják kifejezni a képek, hogy a templom az „imádság háza” (1 Makk 7,37; Lukács 19,46). Fordítva is áll: az „imádság háza” jellemzés jó alkalom az imádság időpontjainak és az ezekből adódó erkölcsi tanítások kifejtésére. Állításunkhoz biztos támaszpont a Szent Márton-képpel jelölt „lucernarium”. Egyébként Krisztusnak ehhez a mondatához: „Mindig kell imádkozni” (Lukács 18, 1), 517
