Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története
nem találunk, énekei is már a kialakult gyakorlatból tevődnek össze. Szelleme azonban őrzi azt az egészséges és gazdagon duzzadó lelkiséget, amely a nagyszámú 18. századi barokk kéziratos énék évkönyveinkben mindenütt érezhető. Különösen is kiemelendő, hogy magyar szentjeinkről több éneket közöl, melyek jórészt megérdemelnék, hogy a gyakorlatban újraéledjenek. Sajnálatos, hogy dallamukat az énekeskönyv nem őrizte meg. További hálás feladat lenne végigjárni az egyházmegye ősi plébániáit és felkutatni, hol és milyen emléke maradt fenn a katolikus restauráció nagy egyházzenei fellendülésének. Ebbe a spontán, népi alapon álló és erőteljesen bontákozó barokk népéneklésbe nyúlt bele Szily János. Miután püspöksége kezdetén megírta és kiadta a fentebb említett Instructióját, szükségesnek érezte, hagy egyházmegyéje számára egységes énekeskönyvről is gondoskodjék. Készített is énekeskönyvet, amelyet kinyomatva minden plébániára megküldött.574 Címe: „Egyházi énekek, melyek fárabeli Isteni szolgálat’ alkalmával a’ nép által énekeltetnek.” Sajnos, első kiadását nem ismerjük, azt sem tudjuk pontosan, melyik 'évben jelent meg először. Az 1835-ös kiadást a szombathelyi Perger Ferenc nyomdája készítette. A 48 oldalas könyvecske 34 éneket tartalmaz. Ha a vépi énekeskönyv hatalmas énekanyagához vagy akár az Egervári énekeskönyvhöz viszonyítjuk, akkor Szily imakönyve jelentéktelen füzetecskének tűnik. Hatásában mégis döntő jelentőségű. Szily kettős célt akart az énekeskönyv kiadásával elérni. Először egységesíteni akarta az egyházmegye népénekét, az addigi sokféleségben irányt akart szabni. Ezért adta minden kántor kezébe saját énékeskönyvét. Ezzel viszont kivette a kántorok kezéből az öntevékeny kezdeményezést. Súlyosabban ártott a magyar népéneklés ügyének énekeskönyvénék zenei stílusa. A püspök sokat forgott Bécsben és Ausztriában, s ott megismerte az akkor divatos egyházi énekeket. Azokat a dallamokat, amelyek rövid idő alatt a Monarchia minden nyelvén elterjedtek a Habsburg tartományokban. Ha szabad Szily énekesköny vének 1835-ös kiadásából visszakövetkeztetni az elsőre, akkor azt kell mondanunk, hogy a szombathelyi egyházmegyében Szily püspök volt az élharcosa a magyartalan egyházi énekstílus elterjedésének. Ezzel súlyos sebet ütött a magyar egyházi ének testén. Szily énekeskönyve hozta a szombathelyi egyházmegyébe Bécs egyházzenei stílusát. Az „lm arcunkra borulunk”, a dallamos Haydn-mise: „Ö Isten szent fölségedet” és hasonlók a magyar nép ízlését elfordították az ősi hagyománytól és a kevert nemzetiségű császárváros stílusához irányították. Ebben Szilyvel egyetértettek a káptalani zenészek, akik ugyancsak Bécs zenéjének hatása alatt állottak. Mindezt azonban Szily nem érezte, idegen származású muzsikusai még kevésbé találtak benne kivetni valót. A székesegyháznak ilyen kisugárzó hatására csak egy példát idézünk. 1830 tájától 1838-ig volt kántor Szombathelyen Dávid György,575 Később Vépen lett iskolamester és természetesen egyszemélyben a templom kántora. A vépi plébánia irattára közel egy tucatnyi énekeskönyvet őriz ma is, amelyeket Dávid György másolt maga számára. A fekvő ív alakú kötetékben téma szerint elosztva találjuk az egyházi év egyes időszakainak vagy az alkalmi szertartásoknak énekeit. Dávid György minden kötetre gondosan rávezette a kötet másolásának idejét és helyét. Ez ma számunkra igen fontos bizonyíték. Innen tudjuk, hogy az énekanyag Szombathelyről, nyilván a székesegyház 19. század eleji 396
