Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története

Szily beszámolójából mindenek előtt azt látjuk, hogy a státusban lévő zenészek száma a korábbi 6-ról 9-re emelkedett. Ebből négy énekes (tenor, basszus, discant, alt) és 5 hangszeres zenész. A tenorista egyúttal az együttes vezetője, succentora, mint ez a reneszánsz kortól kezdve szokás volt. A succentori státus a korábbi kántornak jogutóda.

Szervezett állás lett a basszus énekes munkaköre. Még fontosabb, hogy az együttes két fizetett énekesfiút, disoantistát és altistát kapott. Ennek hiányát — mint láttuk, — már Czosel panaszolta. Az alapítványszerűen szervezett két énekesfiú működése többet jelentett, mint az iskolamester növendékei közül választott két átlag fiúénekes. Jól képzett énekhangjukon kívül bizonyos zenei tudással rendelkeztek amelynek alapján az együttesben a szoprán ill. alt szóla-A káptalani muzsikusok háza, Holtán Ernő u. 4.

mot egyedül el tudták énekelni. A jó énekesfiúkat nagyon keresték ebben a korban országszerte a főúri udvarokban éppúgy, mint a jelentősebb templomi kórusokban/1®

A két énekesfiút a mindenkori succentor, karmester nevelte és tanította. Ő vette fel az alapítványból az énekesfiúkra eső összeget is.

Szily a hangszeres zenészeket összefoglaló néven hegedűsöknek, fidicinesnek mondja. Ez nem akar szakkifejezés lenni, és nem jelent szükségképpen hegedűjátékosokat, hanem csupán hangszeres zenészeket. Ebben a korban ui. a káptalani zenészek rendszerint több hangszeren játszottak, s az előadásra kerülő mű igénye szerint nyúltak egyik vagy másik hangszerhez. Sőt számtalan adatot találunk, hogy a műsorra vett egyházzenei művet hozzáhangszerelték az éppen adódó zenei együttes adottságaihoz. — Kétségtelen, hogy nagyobb ünnepeken

257