Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
szüntették meg, a legtöbb ügyintézés a közjegyzői hivatal elé került. 1850-től a tanúvallatásokat kizárólagosan a megyei törvényszékre bízták, a káptalan hiteleshelyi tevékenysége így a 19. század folyamán egészen szűk területre korlátozódott, gyakorlatilag megszűnt. Az 1874. évi 35. te. 214. §. ezt a már kialakult helyzetet törvényesen is lezárta, megszüntette a káptalanok hiteleshelyi tevékenységét. Ma is érvényben van azonban ennek a törvénynek az az utalása, hogy a káptalanok a gondozásuk alatt álló iratokról hiteles kiadványt adhatnak, de új hiteles irat kiállítására, mint hatósági szerv, nincsenek feljogosítva. 4. A KÁPTALANI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR A káptalan könyvtára. Szent István ismert rendelkezéséből tudjuk, hogy a templomokban szükséges könyvekről a püspök gondoskodott. Nem kétséges, hogy a káptalan könyvtárának anyagát is elsősorban a szertartások végzéséhez szükséges liturgikus könyvek alkották. Ezeket a könyveket monostori műhelyekből, a püspök közreműködésével szegezték be a káptalanok. Idővel esetleg másolgatták vagy maguk másolták könyveiket. Ebben az anyagban Zsoltáros könyvek, Graduálék, Antiphonálék, Misekönyvek, Szentírás és szentírásmagyarázatok szerepeltek.212 A középkorban közmondás volt a diákok között: „Rostával merít vizet, aki könyv nélkül tanul”,213 feltehető, hogy a káptalani iskola sem nélkülözte a könyveket. Az említett könyvanyagon kívül nyilván megtalálhatók voltak a különböző formuláskönyvek, az „ars notarii” tankönyvei, továbbá a Decretales kötetek. Ezekre és bizonyos jogi szokásgyűjteményekre a hiteleshelyi tevékenységben is szükség volt.211 Mindezt általánosságban, de a könyvlapok megmaradt dokumentumaival bizonyíthatóan a vasvári káptalanról is elmondhatjuk. A liturgikus könyvekről alapos tájékoztatást ad Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története c. tanulmánya. Későbbi századokból az 1713. évi káptalani vizitáció is említi, hogy ilyen gyűjtemény volt: „A kóruson levő könyvek, amelyek az ima és mise énekléséhez szükségesek és hasznosak, amelyeket néhai M'éltóságos Széchényi György érsek szerzett be, legyenek a muzsikusoknál. Azt azonban nem tudjuk, hogy kinek a kötelessége a régi könyvek restaurálása vagy az újak beszerzése.”215 Jogi könyvek, szentírásmagyarázatok szintén voltak a káptalan birtokában, ezek közül néhány példányt Vasvárról hoztak át Szombathelyre. Akárcsak a liturgikus könyvek, ezek is bizony elhasználódtak és restaurálás helyett esetleg kötéstáblákban használták fel anyagukat, vagy lomtárba kerültek. Az a benyomásunk, mintha a levéltári anyagra, annak tárolására a káptalan nagyobb gondot fordított volna. Mindenesetre tény, hogy a 18. század elején elsősorban a Széchényi-féle hagyatékból beszerzett könyvekről tud a vizitátor. Pedig zsinati rendezések is sürgették a káptalani könyvtárak fenntartását. Az 1611. évi nagyszombati zsinat így határozott: ,,A püspök és klerikusok . . . csak arra az egyházra hagyhatják könyveiket, ahol vannak, hogy minden káptalanban könyvtárat állíthassanak fel”.216 A török harcok és a hitújítás sok zűrzavara után szinte újra kellett megalapítani a vasvári káptalan könyvtárát is. Tény, hogy 1697-ben Kis János 216
