Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
az iskola a Líceum északi szomszédságában volt, egyetlen tanterem állt a tanulók rendelkezésére, és ez jellemző még 1815-ben is. 1841-ben „a Bölcseleti iskola szomszédságában, a Papnevelő ház ellenében” már két tantermes volt az elemi oktatást nyújtó iskola. 1847-ben ezt az iskolát bővítették a plébánia kertje felé. 1826-ban a káptalanban végzett kántori teendőket végleg elválasztották az iskolamesteri szolgálattól, ezzel az iskolamester kapcsolata a káptalannal megszűnt. 1872-ben megnyílt az önálló püspöki elemi iskola 8 tanteremmel. Fenntartását az alapítványi vagyon kamatjaiból a Szombathelyi Püspökség biztosította. Fenntartásával kapcsolatos anyagi ügyeket a vasvár—szombathelyi székeskáptalan egy megbízott tagja intézte.199 1921-ig az iskola alapítványi vagyona devalválódott. Ekkor a Szombathelyi Püspökség a város Rk. Egyházközségére ruházta át az iskola fenntartásának gondját és anyagi terheit. Ezzel párhuzamosan a káptalan felügyeleti megbízatása is megszűnt. 3. A KÁPTALAN HITELESHELYI TEVÉKENYSÉGE A vasvári káptalan elsődleges hivatásán, az istentiszteleti funkcióján kívül hiteleshelyi tevékenysége volt a legjelentősebb. A 13. századtól kezdve folyamatosnak mondható és okleveles adatokkal igazolható. Sajátos történelmi helyzet hozta magával, hogy a káptalannak ez a tevékenysége nemcsak Vas megye területére, hanem azon túl elsősorban Zala, Veszprém, sőt Somogy megye egyes vidékeire is kiterjedt.200 Közismert, hogy Magyarországon a közigazgatásban és a különböző jogi ténykedéseknél csak III. Béla király uralkodása idején kezdett általánossá válni az írásbeliség. Előbb a szóbeli ügyintézés volt szokásban. Rendszerint az ún. poroszlók (pristaldi) intézkedtek a király, az ő udvari emberei vagy a várispánok rendelkezéseinek végrehajtásában. Szóbelileg megidézték a pereskedő feleket, karhatalommal elővezették őket, sőt az ítéletet is végrehajtották. Nyelvünkben még ma is rossz hangzása van a poroszló (pristaldus) szónak. Nyilván nem alaptalanul, mert hatalmukkal sokszor visszaélhettek. II. Endre király a híres Aranybulla második változatában, az 1231. évi 21. tc.-ben elrendelte, hogy a poroszlók eljárása ezután csak akkor tekinthető hitelesnek, ha vagy a megyéspüspök vagy valamelyik káptalan ezt írással (per testimonium) igazolja. Kisebb ügyekben a konventek és kolostorok is adhattak igazolást.201 Ez a királyi rendelkezés már feltételezte a püspöki hivatalok és káptalanok írásbeli tevékenységét, amit bizonyos ügyek hiteles igazolásában eddig is végeztek. A második Aranybulla említett törvénycikke mégis fontos adat, mert a káptalanok és konventek hitelesítő szerepét szükséges feltételként hirdette ki. Oklevél-kiállító tevékenységüket pedig szilárd, törvényes alapra helyezte. A különböző ügyeket intéző felek ettől kezdve rendszeresen keresték fel a káptalanokat vagy a lakóhelyükhöz közelebb levő konventeket, ahol írástudó papi emberek a kért igazolást megadták nekik. így a 13. század folyamán a hiteleshelyi hálózat országosan kiépült. A királyi kancellária mintájára az egyes káptalanokban és konventekben hiteleshelyi munkát végző hivatalok (káptalani, konventi kancelláriák) működtek s a király által elismert pecsétjük volt. 211
