Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
ben már több iskola működött, jóllehet nem volt püspöki székhely. További figyelemre méltó adat. hogy ezekben a székesfehérvári iskolákban segédtanítót is alkalmaztak.-15' A Gellért legendák előadásából és egyéb más forrásokból tehát kielemezhető, hogy a káptalanok saját intézményük fenntartására klerikusokat neveltek. Olyan sajátosan képzett személyekre volt szükségük, akik a liturgikus szolgálatot a latin nyelv ismerete, az olvasás és éneklés gyakorlata által el tudták végezni. Ha a tanulók száma nem is volt nagy,158 rendszerint mégis több klerikust neveltek, mint amennyire a káptalan utánpótlása céljából szükség volt. A papi hivatásra vállalkozó ifjak nagyobb része kezdetben a plébániákon nevelkedett. Ezek az idősebb plébános mellett gyakorlatias módon tanulták meg a szükséges ismereteket. De bizonyára voltak szép számmal a leendő papok között is, akik magasabb képzettséget akartak szerezni és ezt hazai viszonylatban a káptalani iskolákban tehették. Van adatunk arra is, hogy ezekben a klerikusokat képző iskolákban nemcsak leendő kanonokokat, műveltebb papokat, prebendáriusokat és oltárigazgatókat képeztek ki, hanem családi kapcsolatok révén a kanonokok rokonait, sőt familiárisait, tehetséges jobbágyfiúkat, akik bizonyos szolgálat fejében a káptalani iskola közelében vagy valamelyik kanonok házában a tanulmányi idő alatt otthont és eltartást kaptak. Ezért találkozunk a klerikusok csoportjai mellett ilyen megjelöléssel ,,scholares pauperes”, akiket később ,,mendicans”-oknak is neveztek. Sőt az iskola közelségében élő diákok mellett szerepelnek a „scholares forenses”, tehát olyan iskolások is, akiket ma bejáró diákoknak mondhatnánk. Míg az előző századokban az írástudás a klerikusi rendben lévők kiváltsága volt, a középkor későbbi szakaszában, amikor kialakultak a városok, már ezek magisztrátusában is találkozunk írástudó emberekkel. A litterátus ekkor már nem bizonyos, hogy klerikus is, sőt az Anjou-kortól kezdve a litteratus megjelölés megkülönböztető jellegű és olyan írástudó világi rendben élő embert jelöl, aki a főpapok, a földesurak udvarában, a vármegyénél és a városoknál szolgáló íródeák, a hiteleshelyeken és káptalanoknál pedig jegyzői teendőket végző hivatalnok.153 A káptalani iskolák a szegényebb népelem tehetséges gyermekei számára a társadalmi felemelkedés lehetőségét is biztosították. A III. lateráni zsinat (1179) ugyanis úgy rendelkezett, hogy a székesegyházakban működő káptalanok adjanak megfelelő javadalmat az iskolájukban tanító mestereknek, akik ilyen módon a megélhetési gondoktól mentesülve, ingyenesen oktassák a szegénysorsú tanulókat. A IV. lateráni zsinat (1215) nemcsak a székesegyházi iskolák ilyen jellegű tevékenységét szorgalmazta, hanem általában sürgette a káptalanokat (a társaskáptalanokat is), hogy a papságra készülők és más tanulók kellő támogatást kapjanak grammatikai oktatásban. Nálunk az óbudai zsinat (1309. május 8. — július 14.) rendelte el, hogy az érseki székhelyeken egy jogtanárt, a püspöki székhelyeken grammatikában járatos tanítómestert bízzanak meg a papságra készülők és más tanulók oktatásával, ezek a szegényebb sorsúnkat ingyenesen tanítsák.100 Ez a zsinat utalt arra is, hogy az egyházi tudományosság hiányos, és ez főleg az egyházjogi ismeretek terén mutatkozott meg. Ezért rendelkezett úgy, hogy képzettebb mestereket alkalmazzanak a káptalanok, és azok részére prebendát biztosítsanak. A káptalani birtokrendszer kialakulása után és az egyéb jövedelmi források, így pl. a tized jövedelem növekedésével, a káptalan tagjai 204
