Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
város központjától keletre emelkedő dombon állt, ezt használták a középkorban plébániatemplomként, de a török harcok után ez is romákban hevert. A város közponjától északi irányban a 17. század végén még látható volt Szent Márton romosodó temploma. Az ötödik, kisebb templomot, amely a domonkosok klastroma közelében állt, attól kissé délebbre, egykor Szent Erzsébet tiszteletére emelték. Ekkor már romjai sem voltak meg, elbontották, és a domonkosok újjáépített kolostorához használták fel anyagát.151 Az 1674. évi kánoni vizitáció a szombathelyi vártemplom leírásánál számol be az egykori káptalani templom felszereléséről. Miután röviden megemlékezik arról, hogy a török portyázások miatt veszélyeztetett Vasvárról a biztonságosabb Szombathelyre költözött a káptalan, az áthozott felszerelésről ezt írja: „Az említett vasvári Szent Mihály arkangyalról elnevezett káptalani templom öltözékeit, ruháit és felszerelési tárgyait átszállították. Mindezek az idő múlásával és az állandó igénybevétellel részben elhasználódtak, részben már nagyon kopottasaknak tűnnek. Amikor Nagyméltóságú Széchényi György érsek úr a szombathelyi vártemplomot újjáépítette, ezek helyett ő gondoskodott a templomnak felszereléséről.” Az elkészült leltár nem sorolja fel külön a plébániai és külön a káptalani templom felszerelését. Az átköltözést követően majdnem egy század múlva a vizitátor is nehezen tisztázta, hogy a vasvári templomból milyen felszerelési tárgyakat hozott át a káptalan. A vártemplomnak az 1665. évi átépítés után két sekrestyéje volt. Az egyikben a káptalani levéltár egy részét őrizték, a másikban a káptalan szekrényei voltak a templomi ruhák tárolására. Ebben a helyiségben gyülekeztek össze a kanonokok, de itt öltözködtek fel a szertartáshoz más, nyilván a lelkipásztorkodásban működő papok is.152 A vártemplom közös használata — mint kialakult szükségszerűség — végül is állandóvá vált. A következő évtizedekben készült vizitációk, majd később a statútumok foglalkoznak az ebből eredő súrlódásokkal és törekszenek szabályozni a különböző templomi funkciók rendjét, megosztva a plébániai és káptalani istentisztelet végzésének idejét.153 Ha a kialakult rend idővel változott is, a statútumok mindig figyelembe vették a plébánia sajátos szükségletét, és ezt egyeztették a káptalan kánoni szolgálatával. 1754-ben értesülünk arról, hogy a szabályozások ellenére a templom közös használatában különböző nehézségek adódtak. 1731-ben vita támadt a káptalan és a szombathelyi plébánia között a vártemplom kriptájának használatáról. Kazó István prépost idejében, aki szombathelyi plébános is volt, a templom kriptájának jövedelmén a plébánia és a káptalan osztozott. Később a plébánia részéről ezt méltánytalannak tartották, de az igazolható hagyományos gyakorlat a vitát a káptalan javára döntötte el.154 Idővel rendeződött a sekrestye használatának módja is. A templom bejáratától számítva a jobb oldali sekrestyét a káptalan használta. Ez a szentélybe nyílt, de kicsi helyiség volt. Később a káptalan tágasabb sekrestyét alakított ki a templom Szent Flórián kápolnájából. A bal oldali sekrestye a plébánia használatában maradt mindaddig, míg a káptalan át nem adta az általa 1770-ig használt helyiséget. Ez a kialakult rend a vártemplom lebontásáig megmaradt. A plébánia régi sekrestyéjében és a templomtorony alsó helyiségében a káptalan levéltárát helyezték el. 202
