Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
Sill Ferenc A VASVÁR-SZOMBATHELYI SZÉKESKÁPTALAN TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, vájjon mivel sózzák meg?” (Mt. 5,13—19.) A magyar egyházi történetírás mindmáig adós e nagymúltú intézményünk történetének elkészítésével. Néhány összefoglaló, vagy népszerűsítő írás megjelent ugyan róla,1 de ezek nem mutatják meg teljes gazdagságában a vasvári káptalan tevékenységét. Desics Ignác, aki legutóbb foglalkozott a káptalan múltjával, az összefoglaló ismertetés mellett elsősorban a káptalan tagjainak névsorát igyekezett összeállítani. Adatai ebben a vonatkozásban is kiegészítésre szorulnak. Ez a történeti vázlat újabb kutatások eredményeit akarja összefoglalni, és talán hasznos adatokkal segíti egy teljesebb mű elkészülését. 1 A megalapítás és a statútumok Vasvár a magyarok honfoglalása előtt is lakott település volt. Közvetlen közelében a 13. században még ,,Via Latina”-nak nevezett útvonal vezetett, megalapozottnak mondható az a vélemény, amely szerint az út rábai átkelőjének védelmére a mai Vasvár helyén római castrum épült. Paulo vies régészeti ásatásai a római település és vaskohászat nyomait igazolták. Ha tisztázatlan is az ún. „Római sánc” védelmi erődrendszer eredete, az kétségtelen, hogy ennek északi végében, a Rába árterületéből kiemelkedő dombokon található az egykori királyi város két Árpád-kori fontos intézményének, az ispáni várnak és a káptalan monostorának helye. A honfoglaláskor Dunántúl meghódításának egyik fontos célkitűzése volt Vasvár elfoglalása. Anonymus (Gesta Hung. Cap. XLVIII. XLIX.) szerint a magyarság lakott települést foglalt el a már akkor Vas vár-nak nevezett helyen, ahonnan túszokat is vitt, és azokat bemutatták Árpád vezérnek.
