Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A szombathelyi székesegyház újjáépítése 1946 - 1976
által 1798-ban felállított kórus alatti márványoszlopok és a két szép faragású szenteltvíz-tartó kis javítással eredeti formában helyükre kerültek. Vakolatlan maradt a hat oldalkápolna, és padok nélkül, üresen állt a székesegyház főhajója/*0 Kovács Sándor megyéspüspök 1948. újévi szózatában közvetlen feladatként jelölte meg a mellékoltárok fülkéinek bevakolását, az ideiglenes betonpadozat burkolását és az oltárképek elhelyezését. Az egyéb falfelületek művészi díszítése a későbbi feladat lesz. Az 1948. év folyamán a mellékkápolnákat vakolták be. Ennek a feladatnak elvégzése után Beer Ferenc Építési és Asztalosipari Vállalata befejezte a székesegyház újjáépítésében kifejtett lelkiismeretes munkálkodását. Az újjáépítésnek eddig vázolt első szakasza után a székesegyház belső falait nem díszítette a régi kellemes tónusú márvány burkolat, az aranyozott párkánydíszek (kazetták, antik rózsák, akantuszleveles gyámkövek) legnagyobbrészt hiányoztak, a mennyezetképek sem emelték a székesegyház belső terét illuzórikusán „messze az építészet-szabta határokon túl”.42 A barokk-rokokó játékossága, amely festett és stukkó angyafigurákkal népesítette be a mennyezetet, a párkányrészeket és a képkereteket, az újjáépítés e szakasza után hiányzott. Ä stukkóangyalkák csak kis részben, a főoltár Glória-építméhyén és hiányosan a kereszthajó két oldalának keretén maradtak meg. A leszakadt és összetöredezett függesztett csillárok és az ezüst öröklámpák sem kerültek vissza helyükre. E belső díszeknek a hiánya kárpótlódik azzal, hogy az újjáépített székesegyház belső terében az építészeti értékek tűnnek elő. Amit azelőtt jobban elrejtett a falakra festett architektúra, vagy aminek áttekinthetőségét a függő csillárok gátolták, most első látszatra talán csupaszon, de annál szembetűnőbben élni kezd. Az újjáépült székesegyház belső terében ma elsősorban az építész Hefele művészi elképzelése szemlélhető: a tágas, arányaiban nemes, latin kérész alakú templombelső, a félköríves záródású, nyújtott szentély, a klasszikus hatású oltárépítmény. A székesegyházba betérő ember tekintetét több szándékolt művészi ötlet irányítja a főoltár felé. Ilyen a sajátos fényelosztás, amely fokozatosan világosodik ki a hajóban, a kereszthajóban és végül a szentély apsziszában. Ezt a hatást szolgálja a háromnegyedesen falhoz épített 34 oszlop oltár felé haladó kettős sora, és az oszlopok fölött körbefutó koszorúpárkány ritmikus vonala is. Az egész templombelsőn a lehiggadt, mértani pontosságú klasszikus arányok uralkodnak, de találóan jellemzi Kapossy: „mindvégig megmarad valami: a barokk térgondolat.”/l3 Az újjáépítés első, nehéz szakaszának ismertetését befejezve azt kell mondanunk, hogy akik az építést irányították és végezték, az adott anyagi lehetőségekhez mérten, a műemléki szempontokat szem előtt tartották. A meginduláskor eltökélt szándék szellemében, amelynek az volt a célkitűzése, hogy a székesegyház kapja vissza eredeti szépségét, az eddig elvégzett munkával jó alapot raktak le. Az újjáépítésnek ez az első szakasza nemcsak a művészi értékeket megmentő munka volt, hanem hősies erkölcsi cselekedet is. A romeltakarítás már akkor megkezdődött, amikor tőlünk nyugatra még pusztított az értelmetlen háború. Szinte összes anyagi tartalékaitól megfosztott országunkban a magyarság élniakarását jelképezte a két megyére (Vas és Zala) kiterjedő közös összefogás, amellyel az itt élő emberek a romokon fel akarták építeni az újat, és ebben a feladatban szívesen áldoztak munkát, természetbeni adományokat és pénzt, 140
