Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja

egyházkormányzata második évében kisebbszerű ereklyét szerez a nagy Szent hagyatékából. Nem feledkezett meg oltárának felállításáról sem. Helyét a kereszthajó északi részén jelölte ki, míg ugyanakkor az ellenkező oldalon, az ugyancsak Sabariában vértanúságot szenvedett (1'309) Szent Quirinus, sziszeki püspök részesült tőle hasonló megtiszteltetésben. Kispapjai, hivatástudatuk ápolására, a szeminárium kápolnájában szintén Szent Márton-oltárt kaptak.’1

A nagyszerű püspök halála után csak nagy sokára. Mikes Jánosban (1911— 1935) nyert újabb gyújtó tüzet tárgyunk szent püspökének tisztelete. Öt szintén a nagyvonalúság jellemezte. Abban is azonos úton járt vele, hogy szívébe zárta Szentünket. Ennek tulajdonítható, hogy 1921 karácsony táján levelet írt Renou tours-i érseknek, akit arra kért, hogy küldjön székesegyháza részére az ottani ereklyéből egy nagyobbszerű darabkát. Az érsek méltányolta magyar püspöktársa kérését és annak okadatolását, hogy milyen nagy nyereséget érne el a lelkipásztori tevékenység. Maga is átérezte. hogy a papok és hívek az ereklye áhítatában kereshetnének életük nehézségeiben vigasztalást, kaphatnának indítást Krisztus követésére.52

Mikes lépésének meglett tehát a kívánt hatása, mert nem is egy, hanerii három darab koponyacsont-részlet érkezett Szombathelyre. Mielőtt Tours-ból útnak indították volna, még egyszer körülhordozták Marmoutier megszentelt földjén, melyet egykori apátja annyira kedvelt. S hozzánk érkezve, 1913. június 15-én országos ünnepség keretében helyezték el oltárán az ónix alapú díszes hermába. Azóta is teljesíti szülővárosa és más látogatói kéréseit és könyörgéseit.0'1

Oltára előtt a kérő imádságok hosszú éveken át folytatódtak, de a második világháború végén, pontosabban 1945. március 4-én, a városra hullott légi tűzeső következtében megszakadtak. Szily gyönyörű alkotását a bombatámadások anynyira lerombolták, hogy jóformán egyedül a tátongó oldalfalak maradtak meg. A lángok és szikrák pusztítását a többiekkel együtt Kovács Sándornak (1944— 1972) kellett átélnie, akit XII. Pius pápa 1944. március 17-én állított a szombathelyi püspökség élére. El lehet képzelni szívszaggató fájdalmát, melyen csak az ő örök optimizmusa tudott erőt venni. A háború után azonnal hozzálátott a székesegyház újjáépítéséhez. Fáradozásait külön cikk méltatja.

Búcsúzásakor összehívta káptalanját, s ekkor köszönt el tőlük rajtuk keresztül papjaitól és híveitől: „Hálásan köszönöm Neked Megváltó-Jézusom, hogy Szent Márton földjére hoztál, akinek példája állandóan szemem előtt volt, s akinek közbenjárását mindenkor éreztem. Elhoztál szülőföldemről, hogy Szent Márton papjainak és híveinek legyek főpásztora, akikben minden megpróbáltatás közepette is örömöm telt. Szerettem őket, s közöttük szeretném életemet is befejezni”.55 Sajnos ez hamarább bekövetkezett, mint gondolták. Mindössze még háromnegyed évig maradhatott köztük, s Űra-Istene 1972. december 24-én szólította Magához, hogy jutalmazza pályafutását és jó harcát.

Örökébe Fábián Árpád lépett, aki már elődje felmentése alkalmával átvette az egyházmegye kormányzását. Rómából jött és a Vatikán áramát hozta magával. így törésmentesen folytathatta azt a munkát, melyet Kovács püspök megkezdett. Bemutatkozásakor hivatkozott arra, hogy az egyházmegye történetének olvasása közben ráismert, minő súlyos feladat hárult rá. E gondolatfűzés közben, mint mondotta: A város szülöttjéhez, Szent Márton püspökhöz fohászkodtam, segítsen meg engem. Életírói azt emelik ki benne, hogy türelmes

119