Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja
A többször idézett hűséges tanítvány: Sulpicius, de mások is nemigen takarékoskodtak az ilyen rendkívüliség számszerű ismertetésével. Csupán egykettőre térünk ki. Egyik útja alkalmával vad katonák támadták meg Márton püspököt. De meg kellett hátrálniok, mivel szelíd viselkedése olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy gyilkos tervüket nem merték végrehajtani. Máskor érthetetlen okból cellája fogott tüzet, de imájára csodálatos módon kár nélkül kialudtak a lángok. Mindig kívánkozott Szent Mauricius és társainak sírhelyét meglátogatni. Kb. 300-ban szent hitük miatt végezték őket ki a svájci Agaunum, ma St. Moritz városkában. Most, hogy kívánsága teljesedett, forró buzgósággal hódolt emlékük előtt. Zarándoklásának jutalmaképpen szedhette tenyerébe azokat a vércseppeket, amik a földből kibuggyantak. Másik látogatásának színhelye Trier volt, ahol érkezése idején éppen a kegyetlenkedéséről hírhedt Valentianus császár (364—375.) tartózkodott. Mindenki rettegett tőle, de Márton annál kevésbé, mivel ő is pannóniai volt. Talán a közös szülőhaza, de még inkább vendége nyájas modora annyira lefegyverezte, hogy a jelenlevők bámulatára átölelte s még azt is megígérte, hogy rátér a javulás útjára.28 Hogy ez utóbbiakból, de a többiekből is, melyek a hitelt érdemlőek és melyek a legendaszerűek, erre csak az lehet a válaszunk: egyesek az előbbiek, mások pedig az utóbbiak csoportjába kívánkoznak. De még a legendásoknak is megvan az a hatóerejük, hogy a jóra és emberségesebb lelkületre hangolnak. Ö fiatal éveitől kezdve püspöksége eléréséig és ez alatt is következetesen arra törekedett, hogy isteni Mesteréhez hasonlóan, egyet se veszítsen el azok közül, akiket az Atya neki adott (Jn. 18,11,). Minő odaadással viselte ezt a hivatását, annak újabb jele, miként Sulpiciustól tudjuk, hogy cellájában nemegyszer meglátogatta az Istenanya: Miária, továbbá Szent Ágnes, Szent Tekla, és társalogtak vele.30 Bizonyára az ég üzenetét közvetítették, hogy tetszett az Isten országa lakóinak az ő apostoli működése. Igaz az is, hogy ameddig csak ereje bírta, megállást nem akart ismerni. Akár oktatási, akár tanítási, vagy egyéb liturgikus cselekményeit elemezzük, azokban csakis a krisztusi elveket, igazságokat s a hamisítatlan bensőséget fedezhetjük fel. Nincs pontos tájékozódásunk megtértjeiről. De hogy ezek nagy számban lehettek, azt abból is lemérhetjük, hogy tovább gyengültek a pogányság vallási erőoszlopai. Éppen Galliában, a kelták közt különösen kedvelt volt Rhea, más néven Cybele „nagy istenasszony” kultusza. Tömött osztagokkal rendelkezett az ún. druidák „zárt rendje”. De Márton püspök az egyiket épp úgy elhalgattatta, mint a másikat, s ami szintén nem utolsó, az innen megtértek lettek az ő legaktívabb segítői. A gnoszticizmusba belehabarodott priscillianistákat is elhallgattat'ta saját hatáskörében, de nem azzal az elvadult erőszakkal, ahogy Maximus császár (383—88) tette. Ellenkezőleg, még vele is szembeszállt, amikor azokat sorra küldte a vérpadra. Erejét tehát nem kímélte, hanem, ha kellett, a nagyok és hatalmasok ellen is fellépett, mint Krisztus apostola. Részben ennek köszönhető, hogy egyházmegyéjét nagyjából megtisztította a pogányság maradványaitól, nemkülönben az eretnekség keltető fészkeitől. S ahol ezek „szentélyei” megszűntek, helyükbe sietett keresztény templomok és kolostorok építésével. Ezekre annál nagyobb szükség volt, mivel a megtérteket csakis így lehetett eredményesen oktatni, és a hitéletben megtartani.31 Lehetséges, hogy egyes tisztelőit éppen nagy buzgóságuk vitte rá, hogy 110
