Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)
Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes
nősen ellenőrizzük, akkor a nagy csodatevőnek nyomdokaira találunk, Éppen három napos missziós útjából tért haza, mikor Isten olyan csodát vitt végbe általa, amilyenre a történelem csak kevés példát említ fel és amelyet maga az Ür Jézus is ritkán művelt földi életében. Az egyik hittanuló, aki azért jött a kolostorba, hogy a szentek iskolájában elsajátítsa az életszentséget, Márton távollétében megbetegedett és hirtelenül meghalt, keresztség nélkül. Mikor a szent hazaérkezett, a testvérek a tetem körül imádkoztak és szomorkodtak. Mártont is lesújtotta a szomorú hír. Mint egykor Jézus Lázár halálán, ő is sírt tanítványa elvesztésén, akit nagyon szeretett. Az első érzés, amely szívéből feltört, a fájdalom indulata volt. De egyszerre a Szentlélek ihletét érezte magában és megváltozott egész lelkülete. Kiküldte a testvéreket a cellából, bezárta az ajtót, ráborult a holttestre és imádkozni kezdett. Két óra hosszait maradt ugyanazon helyzetben és buzgón imádkozott, de a kihűlt hulla mozdulatlanul feküdt. Mégsem rendült meg bizalma, mert meg volt győződve, hogy Isten végre is meg fogja hallgatni. Megkettőzte tehát imáját és íme, a dermedt, hideg tagok melegszenek, mozogni kezdenek, és a halott felnyitja szemét. Márton hálaérzetében örömkiáltásba tör ki, mire az ajtó előtt várakozó testvérek berohannak a cellába. Eláll a lélekzetük az ámulattól, mert a halott, akit már órák óta 84