Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Második fejezet: Szent Márton ifjúkora

állítólag többen meg is fagytak. Szent Márton hivatalos útjában tehetségéhez képest enyhítette a nyomorúságot, s amennyit ruházatából nélkülözhetett, azt elosztotta a szegények között. Vállait egyszerű katonai köpeny fedte akkora szélességben, hogy éppen csak eltakarta fogyatékos öltözékét. Az út mentén egy mezítelen koldus dídergett és könyörögve nyújtotta feléje gémberedett kezét. A katonának megesett rajta a szíve és feléje lovagolt. De mit adjon neki? Majd csak akad valaki a járókelők közt, akinek lesz szíve és módja segíteni a szegény kolduson. De nem, mindenki odább siet, a dermesztő hideg is ösztökéli őket, senki sem fordul vissza, senki sem hallgatja meg a panaszos kérést.

Márton úgy érezte, hogy Isten egyenest hozzá utalja ezt a szegény embert és valahogyan segítenie kell. Ösztönszerű tekintettel végignéz ömagán, hátha valamit találna és odaadhatna. Most veszi észre, hogy ezzel a szegény emberrel összehasonlítva ő milyen gazdag, mert neki legalább van annyija, amennyi szükséges. Ezt a szükségeset meg kell osztania szenvedő testvérével. Talán anélkül, hogy sejtené, milyen érdemszerző dolgot cselekszik, lekapja köpenyét, kardjával kettéhasítja, felét a koldusnak adja, másik felét a vállára veti, — és elvágtat.

A rögtönzött sZeretetténynek több szemtanúja volt. Egyesek mosolyogtak a furcsa katonán, kinek

57