Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Második fejezet: Szent Márton ifjúkora

Ninianus nagybátyjának,1 majd ismét egyik hun király, Florus fiának,2 aztán lovaggá ütötték, természetesen azért, hogy alkalmat adjanak neki arra, hogy ezt a kiváló tisztséget letegye. Lecoy de la Marche levéltári kutatásai közben egy érdekes régi iratot talált, Szent Mártonnak „hiteles családfáját", melyet XI. Lajos király rendeletére Cambrai Ambrus jogtudós állított össze. Eszerint a toursi püspök

1 *Szent Patríciusról a breviárium is megemlíti mint hagyományt, hogy Márton vérrokona volt. Patricius Calphurnio patre, matre Conchessa, S. Martini Turonensis episcopi, ut perhibent, consanguinea natus. Az adat forrása Jocelinus 1185. körül írt krónikája: Vita S. Patricii. Ez a hagyomány azonban egyrészt történetileg nem igazolható, másrészt helyrajzi és időrendi adatok egyenesen ellene szólnak. Azonkívül sem Sulpicius Severus nem említi, sem maga Patrícius nem tesz róla említést önéletrajzában (Confessio), sem tanítványai, illetőleg kortársai, akik pedig mesterük minden életadatát összegyűjtötték. Hogy a marmoutieri kolostorban három évet töltött, azt nem a rokoni kapcsolatra kell visszavezetni, hanem egyéb körülményekre. Patrícius harmadszor is fogságba esett és Bordeauxba került. Mikor onnan kiszabadult, felhasználta a kedvező alkalmat, hogy Márton hírneves kolostorában hivatására előkészüljön. Márton már akkor nem élt. Éppen úgy nélkülözi a történeti alapot és még több nehézségbe ütközik Szent Ninianus-sal (350—432) Skótország apostolával való rokonsága. A középkorban általános szokás volt a neves emberek rokonosítása, ami kritikátlanságban és túlzott kegyeletben találja magyarázatát s voltaképen a lelki rokonság kiterjesztése.

2 Hist. sept. dorm. Cf. Reinkens i. m. 226. Érdekes Balássy Ferenc véleménye Szent Márton hun eredetéről. Budapest. Religio, 1858. I. 33—45.

48