Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Nyolcadik fejezet: Szent Márton tisztelete

vatottsággal szólt. „Milyen komoly méltóság áradt szavaiból és egész lényéből — kiált fel Sulpicius Severus. Micsoda éleslátás és kifejező erő, milyen könnyedség és biztonság a Szentírás magyarázatában! Tudom, vannak olyanok, akik nehezen akarják ezt nekem elhinni, mert észrevettem, hogy néha kétkedve fogadják szavaimat. De bizonyságul hívom az Űr Jézust és üdvösségem reményére mondom, hogy én olyan alapos tudást, ékesszólást és szép nyelvezetet alig hallottam.“1

Népszerűvé tette végül és legfőképen a csodatevő hírneve. Isten az ő szolgája által nagy csodákat művelt, de Márton szerénységében nem a saját személyes érdemeinek, hanem aZok szükségleteinek tulajdonította, akik a megtérés útján voltak. A nép ámulva szemlélte s annyira hatásuk alatt állott, hogy élénk képzelete megsokasította őket. így keletkezett az a nagyszámú legenda, amely nevét mindenfelé ismertté tette.

Népszerűsége nem szállt vele sírba, hanem még növekedett halála után, mert üdén őrizték a sírjánál történt csodák. Sírja, mint látni fogjuk, többrendbeli változáson ment keresztül. Először kis kápolnát emeltek föléje, azután bazilikát, mely a századok folyamán újra épült, nagyjában mindig ugyanazon a helyen.1 2

1 Vita S. Mart 25.

2 *R. Ranjard: Sur les pás de S. Martin, 113—151.

204