Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

Útközben szomorú gondolatokkal őrlődött. Éle­tében talán először érzett kísértést, hogy megbánja nemeslelkű elhatározását. Aggályosán tépelődött, szabad volt-e neki egy magában véve rossz csele­kedetbe beleegyezni, akármilyen jó is származzék belőle. Míg így emésztődött, egy erdőbe ért, nem messze Andethanna helységtől, körülbelül a mai Owen táján Luxemburgban.1 Itt visszamaradt kí­sérőitől, leült és átengedte magát szívgyötrelmei­nek. Hol mentegette önmaga előtt eljárását, hol meg ismét lelkének egész őszinteségével és aláza­tosságával kárhoztatta magát. Isten végre meg­könyörült szolgáján, angyalt küldött hozzá, aki jóságosán eloszlatta aggályait, megvigasztalta és ilyenképen bátorította: — Érthető, hogy szomorúság tölti el szívedet. De értsd meg, hogy nem tehettél máskép, mint ahogyan tettél. Szedd össze az erődet, vesd ki magadból a meddő tusakodást, mert veszélyezteted nemcsak dicsőségedet, hanem üdvösségedet is.1 2 Ettől fogva Márton teljesen szakított Ithacus pártjával. Tizenhat év volt még hátra az életéből és azalatt semmiféle zsinaton nem vett részt és a püspöki összejövetelektől is távol tartotta magát.3 1 Tillemont szerint Echternach, ugyancsak Luxemburg grófságban a Sour mellett. 2 Sulp. Sev. Dial. III. 13. 3 Sulp. Sev. Dial. III. 15. Sedecim postea vixit annos, nullam synodum adiit, ab omnibus episcoporum conventibus 12 177

Next

/
Thumbnails
Contents