Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

Útközben szomorú gondolatokkal őrlődött. Életében talán először érzett kísértést, hogy megbánja nemeslelkű elhatározását. Aggályosán tépelődött, szabad volt-e neki egy magában véve rossz cselekedetbe beleegyezni, akármilyen jó is származzék belőle. Míg így emésztődött, egy erdőbe ért, nem messze Andethanna helységtől, körülbelül a mai Owen táján Luxemburgban.1 Itt visszamaradt kísérőitől, leült és átengedte magát szívgyötrelmeinek. Hol mentegette önmaga előtt eljárását, hol meg ismét lelkének egész őszinteségével és alázatosságával kárhoztatta magát. Isten végre megkönyörült szolgáján, angyalt küldött hozzá, aki jóságosán eloszlatta aggályait, megvigasztalta és ilyenképen bátorította:

— Érthető, hogy szomorúság tölti el szívedet. De értsd meg, hogy nem tehettél máskép, mint ahogyan tettél. Szedd össze az erődet, vesd ki magadból a meddő tusakodást, mert veszélyezteted nemcsak dicsőségedet, hanem üdvösségedet is.1 2

Ettől fogva Márton teljesen szakított Ithacus pártjával. Tizenhat év volt még hátra az életéből és azalatt semmiféle zsinaton nem vett részt és a püspöki összejövetelektől is távol tartotta magát.3

1 Tillemont szerint Echternach, ugyancsak Luxemburg grófságban a Sour mellett.

2 Sulp. Sev. Dial. III. 13.

3 Sulp. Sev. Dial. III. 15. Sedecim postea vixit annos, nullam synodum adiit, ab omnibus episcoporum conventibus

12

177