Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

tényét megdicsőitette, Gallus, marmoutieri szerzetes beszéli el, aki szemtanúja volt az eseménynek.1

Tours városában a kereszténység már jóideje gyökeret vert, de nem úgy az egyházmegye egyéb részein. A falvak úgyszólván teljesen pogányok voltak és görcsösen ragaszkodtak ősi babonáikhoz. Tökéletes képet nem tudunk alkotni ezekről a babonákról, de amennyire egyes töredékekből következtethetünk, főleg druida-hagyományokból és vallásgyakorlatokból tevődtek össze. A falusi emberek értették is őket, meg nem is, de legalább meghagyták eredetiségükben és nem vetkőztették ki a formájukból. Szóval az egyszerű falusi népnél sok tennivaló akadt és Márton készségesen vállalkozott rá, A nagy remete, kit mellesleg említve, az utasok védőszentjük gyanánt tisztelnek, nem tűrte meg egyházmegyéje területén a tévelyt, hanem mindenfelé járt-kelt, fölkutatta s az utolsó rejtekhelyéig üldözte. Jól ismerte a lakosság zabolátlan természetét, amely könnyűvérű és dacos, nagylelkű és kegyetlen, bizalmatlan és kiváncsi. A régi írók legalább így jellemezték és Márton személyes tapasztalatból is meggyőződhetett, hogy észleleteik helytállók. De mindez nem tartotta vissza. Amilyen bátor és kitartó volt, rendületlenül bízott vállalatainak sikerében. Ráhagyatkozott a természetfölötti segítségre, hogy munkájában támogatni fogja, és nem

1 Sulp. Sev. Dial. II. I. 2.

118