Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

Ezzel a különc és lázadó szerzetessel való esete mutatja, hogy Márton néha szinte az oktalanságig ment a szeretetben. Ha hitelt adhatunk egy különös elbeszélésnek,1 ezt az oktalanságát egyízben maga az ördög hányta fel neki, hogy a javulás reményében olyan embereket is megtűrt a kolostorában, akik múltjukkal éppen nem szolgáltak rá erre a megtiszteltetésre, A jó apát szóba állt az ördöggel és bizonyítgatta, hogy minden bűnös nyerhet bűnbocsánatot,

— Szó sincs róla, ellenkezett a gonosz lélek. Vannak bűnök, melyeket Isten nem bocsát meg.

— Tévedsz, kiáltott fel méltatlankodva a szent. Ha abba tudnád hagyni gonoszságaidat és az ítélet napja előtt, amely már közel van,1 2 meg tudnád bánni, az Űr Krisztus nevében neked is bűnbocsánatot ígérnék.

Ezt a nyilatkozatot szentünk életírója tévedésnek minősíti. Első tekintetre valóban furcsán hangzik, de ha jól átgondoljuk, kifogástalan értelmet találunk benne. Márton bizonyára tisztában volt a gonosz lélek változatlan sorsával. Bűnbocsánatról föl tételesen biztosította, de azt is jól tudta,

1 Sulpicius Severus állítólag fültanuktól hallotta. Testabantur etiam aliqui ex fratribus audisse se daemonem... Vita S. Mart. 22.

2 Sok más kortársával Szent Márton az Antikrisztus eljövetelét és a világ végét a közel jövőre várta. Sulp. Sev. Vita 24.; Dial. II. 14.

109