Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)
Negyedik fejezet: A toursi püspök
tői megszállott papot. Nyugodtsága azonban még inkább felbőszítette a dühöngő embert, mert hiszen ő kötekedni jött, azért megkettőzte sértegetéseit, durván válaszolt nemcsak a már kapott szemrehányásokra, hanem előleget adott azokra is, amelyeket nem kapott ugyan, de megérdemelt volna. — Bánom is én, kezdett indulatoskodni. Gondolj rólam, Márton, amit akarsz, azért én mégis különb vagyok mint te. Én ifjúkoromtól fogva ebben a kolostorban nevelkedtem vezetésed alatt, hallgattam és követtem az Egyház tanítását. Te pedig, csak ne tagadd, ifjúságodat katonák közt, bűnökben töltötted, és most vénségedre jámbor ábrándokkal vesződöl és badar látomásokban képzelődöl. Brictius csakugyan fiatal korától fogva Marmoutierben nevelkedett és annak gondos, szerető kezét érezte, akit most nem átallott gyalázni és bántalmazni. Mikor lelohadt az indulata, elégülten távozott, mint mikor az ember kitöltötte a boszúját. Márton imádkozni kezdett a szegény megszállott emberért, akit sajnált és szeretett. Nemsokára Brictius szégyenszemre visszajött, bánatos szívvel a szent elé borult és töredelmesen bocsánatot kért tőle. Mártontól nagyon könnyű volt bocsánatot kapni. Brictius viselkedése ellen ugyan még később is elég kifogás merült fel, de a szent nem vette le kezét méltatlan papjáról. Életírója szerint azért tanúsított iránta fokozott jóindulatot, hogy még a 107