A Szombathelyi Egyházmegye névtára 1972 (Szombathely, 1972)
III. rész: Az egyházmegye területi szervezete
9. SÁRVÁR I. Plébánia (Vas m. — Tel. 51.) Római korban ismert település a Rábán való átkelőhelynél. Az Árpád-ikorban királyi vár, neve Sársziget. Castrum Sarwar-t 1341. évi oki. említi először. Valószínűleg ősi tp-os hely volt, de róla kevés középkori írásos emlékünk maradt. Név szerint András plébánosát ismerjük 1401-ből. Tp-áról csak a Kanizsai család birtoklása idejéből maradtak írásos feljegyzések. 1461-ben Szent Márton kápolnáját, 1454-ben Szent Miklós tp-át, 1528-ban Szűz Mária kápolnáját említik. 1465-től több név szerint ismert papjáról tudunk. 1563-ban említik először Máté prédikátort. — Kanizsai Orsolya révén a vár a Nádasdy család kézéibe került. Nádasdy Ferenc prot. lett, és vele együtt a birtokain, élő jobbágyok jó része. 1643-ban, Nádasdy III. Ferenc már ismét kát öli kos, a sárvári tp-ot is visszakapták a katolikusok. 1860-ban Szent László tiszteletére szentelték fel a tp-t. Kazó 1698-ban leírta szerény méreteit és berendezését. A Rákóczi felkelés idején ez a tp elpusztult, felégették, csak falai maradtak. Ebben az időben a hívek gondozását a Sáriban lakó plébános látta el két káplánjával. 1732-ben újjáépítették a tp-ot, 1830-ban megnagyobbították. 1926-ban az 1830. évi épületrészeket lebontva tágas templombelsőt képeztek ki a megmaradt ősibb részből és a legúj abb hozzáépítésből. A Krisztus szobor és Nepomufci Szent János szobra MJ. A hegyen is van egy kápolna, amelyben a környékbeli hívek gondozásét végzik. MJ. A pápóoi, Megváltóról nevezett perjelséget 1887-ben egyesítették a sárvári plébániával. Ennek emléke a lebontott plház egykori bejárata fölött lévő, kőből faragott címer és felírat. — Plháza most van átépítés alatt. A temetőkápolna MJ. Ttit: Szent László király. Bn: jún. 27. Szim: jan. 12., jún. 23., okt. 19. és a Hegyen lévő kápolnában júl. 26-án. Anyak: K. és Ház. 1646-tól, Hal. 1739-től. Phsz: 8000. öl: (Sárvár, Sári, Rábasömjén stb). 12721. Any: magyar. Plébános; Holzedl Henrik, érd. esperes, c. főesperes. Segédlelkész: Pálmai Kálmán, Polgár Béla. 10. SÁRVÁR — SÁRI. Lelkészség (Vas m. — Ikervári u. 6. 1428-ban említik plébániáját. Sárvárral kapcsolatban az okl.-ben szereplő Szent Miklós tp azonos lesz a sári tp-al, amelyről 1477-ben is értesülünk. Ezt a tp-ot: és plébánosait az 1500-as években írott emlékek többször emlegetik. Állítólag „fehér atyák” is voltak Sáriban, és Tinódi Lantos Sebestyént e „fehér atyák” mellé temették. Kazó 1698-ban leírta boltozott szentélyű, kőszószékkel ellátott Szent Miklós tp-át, amelyben akkor új, festett fakórus volt. Ezt a tp-ot 84