A Szombathelyi Egyházmegye névtára 1972 (Szombathely, 1972)

I. rész: Az egyházmegye rövid története

3. Perlaki Somogy Lipót a sopronmegyei Szentmárton (községben született 1748. november 10-én. jómódú nemesi családból. Tanulmányait Soproniban a jezsuitáiknál, majd Becsben és Győrött végezte. Szívének vágyát követve fcamalduli remete akart lenni, s csak édesanyja kérelmére állt el szándékától.

Felszentelése után püspöki szertartó, magyaróvári káplán, győri líceumi tanár, szentszék! jegyző, győr-újvárosi plébános, püspöki titkár, majd kismartoni plébános volt. 1790-ben győri kanonokká, 1805- ben pápóci préposttá nevezte ki a király. Életszentsége, jótékonysága, nagy teológiai tudása és kiváló szónoki képessége ekkor már országszerte ismert volt, és a szombathelyi egyházmegye örömmel vielte a hírt, hogy I. Ferenc 1808. június 17-án Somogyt nevezte ki püspökévé.

Mint püspök nagy költséggel befejezte a székesegyház belső díszítését, a vallásalap némi hozzájárulásával hajlékot épített a nyugdíjas papok számára, s renoválhatta a zalaegerszegi és a rákosi templomot. Kánoni egyháziátogiartásai során bejárta egész egyházmegyéjét, 1821-ben egyházmegyei zsinatot tartott, és az 1822. évi nemzeti zsinat is jó részben az ő buzgólkodására jött létre.

Kiváló hazafi volt. A francia háborúk idején nemcsak nagy pénzáldozatokat hozott, hanem ezüstjét, aranyát, sőt még püspöki keresztjét és aranyláncát is hazafias célokra áldozta. Nagyboldogaszszony ünnepén a Szombathelyt megszálló francia csapatok parancsnoka azt követelte Somogy püspöktől, hogy azon a napon — mint Napóleon születésnapján — a franciák császárjáért tartson ünnepélyes istentiszteletet. A püspök azonban a franciák életveszélyes fenyegetései ellenére is szilárdan kitartott a visszautasítás mellett. Ezzel az ellenség bámulatát, övéinek pedig újabb tiszteletét vívta ki. 1819-ban a király díjmentesen nevezte ki Valóságos belső titkos tanácsossá.

Mély szeretet hatotta át szívét Isten iránt. Kortársai azt írják róla, hogy egész élete imádság volt. Páratlan közvetlenséggel gyakorolta a jótékonykodást. Már győri kanonok korában is gyakran vitte kabátja alatt az élelmet, fehérneműt, sőt a fát is személyesen a szegényékhez, ő maga pedig nlem egyszer a legszükségesebbeknek is híjával volt, mert mindenét elosztogatta. Mint szombathelyi püspök évente ötvemnél több szegény családot rendes nyugdíjjal segített.

A vendégfogadókból a szegénységük, a kórházból a gyógyíthatatlanságük miatt kizárt szegényeket gyakran helyezte el palotájában. Gyógyszerekkel ápolta, utolsó óráikban vigasztalta, s az örökkévalóság útjára szeretettel teljes szavaival készítette fel őket. Palotájában mindennap több, mint harminc tanulót és számos szegényt élelmezlett.

17