A Szombathelyi Egyházmegye névtára 1972 (Szombathely, 1972)

III. rész: Az egyházmegye területi szervezete

Tófej a helység közigazgatási neve, de a plébánia és a tp. építésére a lórántházi birtokából alapítványt tevő Sellyéi Teréz kikötése ér­teiméiben az 1933-ban megalakult lelkészség címe: Tófej-Lórán.tháza. — Tófej felső old. említése az 1313. éviből való. 1333-ból ismert Mihály nevű plébánosa, 1421-ből pedig Bálint. 1467-ben Egyházastófő néven szerepel. 1550-ből és 1554-ből is névleg ismerjük plébánosát. A tp azonban tető nélkül van, a plébániai körülmények is rendezetlenek ebben az időben. A török harcok idején prot. lett a helység, 1630- ból ismerjük ev. lelkészét. A XVIII. század első felében Nova, majd Zalatámok plébániához tartozott. 1778-ban tp-a nincs. 1830-ban Sarlós Boldogasszony tiszteletére szalmatetős kápolnát építettek fá­ból, de idővel ez is elpusztult. Az új tp. 1933-ban, a plház 1943-ban készült el. Lórántházji 1463. é|vi oki-ben szerepel. Jelenltékiteljan helység maradt, a század elején is filiáiis major. Ttit: Szent Család. Bn: Krisztus Király ünnepe. Szim: mái. 30. Anyák: 1933-tól. Lhsz: 1700. öl: 910. Any: magyar. FILIA: a) BAKTÜTTÖS (Zala m.) 2 km. 1778-foan Zalatárnok fóliájaként szerepel, tp-a minős. Bn: Szent Vendel (okt. 20.) öl: 521. Any: magyar. b) PUSZTAEDERICS — SZOMPÁCS (Zala m.) 6 km, Ederics első oki. említése 1214-ből való. 1778-ban Puszitamagyaród filiája tp. nélkül Szompáes tp-áit már egy 1342. évi oki. említi. 1421-ből ismert Kálmán nevű plébánosa. 1550-ben nincs betöltve a plébánia, 1554- ben Péter nevű plébánosa csak igen rendezetlen körülmények között működhetett. A török csatározások idején elpusztult a helység, 1778- ban összlakossága mindössze 22 fő. Az angyalok tiszteletére emelt ősi tp-át 1770-ben restaurálták, zsindellyel fedték. MJ. Ttit: Őrangyalok. Bn: szept. 1. vasárnapja. Szim: febr. 2, öl: 420. Any: magyar. Lelkész: Dr. Király József tanácsadó plébános. 11. ZALATÁRNOK. Plébánia. (Zala m.) Közigazgatásilag Oroklán és Vakola is hozzátartozik. 1465. évi oki.-ben szerepel először. 1500—1502-ben Botfca János zalai alispán építtetett itt tp-ot a ferencesek számára. 1565-ben ezt a gótikus tp-ot erődítménnyé építették ki, de 1587-ben le is rombolták a törökök. A régi romokon épült fel 1755-ben a Szent Anna tiszteletére emelt tp. A község eddig Nova filiája volt, 1754-től újra plébánia. Az 1830. évi vizitiációkor a tp romlott állapotú, de az 1871—74. évékben renoválták. Az egykori gótikus elemeket jórészt eltűntették, a torony is barokkos lett. A tp-ot jelentősebben még 1904-ben,' 130

Next

/
Thumbnails
Contents