A Szombathelyi Egyházmegye névtára 1972 (Szombathely, 1972)
III. rész: Az egyházmegye területi szervezete
joghatósága alá tartozott a Szent Miklós tp, valamint a szerzetesieknek átadott, ma is meglévő Szent Mihály kápolna. A XIV. század közepén plébániai iskola működött itt. Vásáros hely és oppidum volt. A török harcok idején a mezővárost többször feldúlták, a szerzetesek elmenekültek, a tp-ok romcsoditak. 1698-ban két nagy „bazilikáiról” és egy kápolnáról emlékezik meg a vizitátor. 1713-ban még megvan a két „bazilika” és a plébániai tp. A XVII. században újra telepítik a községet. Ekkor Pápóc Kenyéri filiája. 1738-ban romjaiból felépítették a Legszentebb Megváltóról elnevezett tp-ot. 1748-ban visszaállították a plébániát. 1754-(ben az egyik „bazilikának” már osak a falai állnak. 1775-ben egy elpusztult tp, a Szent Mihály kápolna, (amelynek új titulusa: Havas Boldogasszony) és az újjáépített tp van a községben. E tp-hoz 1883-ban két mellékhajót építettek, 1930- ban újra fiestették, 1965-ben külsejét megújították, kiemelve a megmaradt gótikus részeket. MJ. A Havas Boldogasszony-kápolnát 1965—68-ban az OMF restaurálta. XII—XIII. századi M. Ttit: Legszentebb Megváltó. Bn: aug. 6. Kápolna tit: Havas Boldogasszony. Bn: aug. 5. Szim: ápr. 28., szept. 2. Anyák: 1748-tól. Phsz: 1230. öl: 1158. Any: magyar. Plébános h.: Gats Elemér, kér. esperes. 6. RÄBASEBES. Plébánia (Győr—Sopron m, — Petőfi u. 1.) Határában római kori út maradványa található. Első oki. említése 1263-bóL ismert. Birtokosai előbb a Szent Márton-hegyi bencés apátság, majd 1363 óta a pápóci ágostonos szerzetesek. 1594-ben török pusztítja, 1820 körül lakatlan. 16974>en 50 lakosa van, 1711d>en pestis tizedeli lakóit. 1725-ben újra telepítik. 1780-ban a Soproni Káptalan tulajdona lesz. A káptalan felépítteti tp-át; 1791-ben készülitek el a szentély freskód. 1811-ben megnagyobbították a tp-ot és tornyot építettek hozzá. MJ. A község 1948-ig Kemenesiszentpétar filiája volt. 1945-ben kihelyezett káplán működött itt, 1948-ban megalakult a lelkészség. Az 1955—68. években elkészült a plház. 1968-ban a lelkészség plébánia rangra emelkedett. Ttit: Nepomuki Szent János. Bn: máj. 16. Szim: aug. 25. Anyák: 1947-től. Phsz: 352. öl: 303. Any: magyar. Plébános: Kapuy Károly. 7. VÖNÖCK. Plébánia (Vas m. — Kossuth u. 66.) Először 1265-ben említi oki. A kemenesszentmárboni plébániának ©Ijiális községe. 1885-bem Kiemeniesmihályffíához csatfolit/fik. Csak iskolakép olnáj a volt. 1944-íben lelkészséggé alakult Kemenesmagasi és Kemenesszentmárton filiálisokkal. Az 1938—44. években új tp 91