A Szombathelyi Egyházmegye névtára 1972 (Szombathely, 1972)

III. rész: Az egyházmegye területi szervezete

Boba első oki. említése 1271-ből ismert. 1608-ban ev. lelkész mű­ködött itt. Az 1929—31. években épült f el kát. tp-a. A lelkész először bérelt lakásban lakott, 1940-ben szerieztek számára házat, amelynek átalakítása 1941-ben fejeződött be. Ebben az évben: a lelkészség plébániává alakult át. Az 1944. évi bombázáskor a plház megsérült, 1964—65-ben külsőleg tatarozták. Ttit: Szentlélek Űristen. Bn: Pünkösd. Szim: okt. 6. (mindig okt. első vasárnapján). Anyák: 1938-tól. Phsz: 519. öl: Bobán 939, Nemeskocson 469. Any: magyar. Plébános h.: Cenki József. 3. CELLDÖMÖLK. Plébánia (Vas m. — Lenin u. 9. Pf. 38. Telefon: 135. — Kiscell, Kisdömölk, Pórdömölk.) A Szűz Máriáról niervezett dömölki apátságot 1252-ben említi oki. először. Feltehetően III. Béla alapított itt bencés apátságot. Egyházas Demelfc néven is szerepel. Gótikus tp-a Szűz Mária tiszteletére épült, amelyben XIV. századi freskók voltak. Az apátságot a törökök pusztítatták el. Tp-ának romjait 1965-ben konzerválták. M. A dö­mölki településen kívül szerepelt még NemesdömöLk és Pórdömölk helység. Utóbbiban Szent Péter tiszteletéire épült tp-ról tudunk 1252-ből. Kazó 1698-ban még leírta e tp-ot, amelyben pasztofórium volt. Niemesdömölkön 1647 óta ev. anyaegyház működött. — Miután a bencés szerzetesek ismét visszatéritek Dömölkre, az apátság bir­tokán fából épített kis tp-ukban a máriacelli kegyszobor másolatát helyezték el 1739-ben. Celldömölk jártas zarándokhely lett. 1747—48- ban felépült a mai tp, majd 1763-ban az új bencés klastrom. 1780- ban Szily püspök felszentelte a belsőleg is feldíszített tp-ot. 1934-ben készült a tp-belső márvány lábazata. 1948-ban kijavították a hábo­rús károkat. M. A Kálvária, továbbá a Szentháromság és a Szt. Flórián szobor MJ. 1950-től a plébániát egyházmegyés papság adminisztrálja. Ttit: Nagyboldogasszony. Bn: aug. 15. Szim: jan. 13., júl. 30. Phsz: 4500. öl: (Celldömölk I. és II. Alsóság) 10506. Any: ma­gyar. Adminisztrátor: Dr. Somfai Ferenc. Káplán: Hábetler Ferenc. 4. IZSÁKFA. Plébánia (Vas m.) A római korban már lakott település. Első oki. említése mégis csak 1435-iból van. Alsóság filiája volt. 1773-tól a Medgyesi család udvari káplánja működött itt 1813-ig. Helyi kápláni állást 1883-ban szerveztek. Önálló plébánia 1890-ben lett. A tp-ot 1789—1803-ig építették. 1876-ban új tetőt, 1885-ben vörösrézből új toronysisakot 86

Next

/
Thumbnails
Contents