A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1973 (Szombathely, 1974)
nincs, aki az ö fáradt, kísértésektől tépdesett lelkét szerető gondozásba vegye s vele törődjön.- Legelső főpásztori gondom lesz egyházmegyém papságának lelki gondozása. Ennek fontosságát és szükségességét fölösleges itt érvekkel bizonyítani. Csak arra az üzenetre hivatkozom, amelyet Szentséges Atyánktól, XII. Pius pápától kaptam, hogy jóságos atyja legyek az egyházmegye papságának. Ezt az üzenetet én szívembe zártam és a feleletet életemmel fogom megadni. Szívem és ajtóm mindenkor nyitva lesz papjaim és híveim előtt. Azt szeretném, ha házamat atyai háznak tekintenék, ahova tanácsért, vigasztalásért, útbaigazításért mindenkor fordulhatnak.” Nemes lelke nyilvánul meg azokban a szavakban is, amelyeket mint nyugalomba vonuló Szombathelyi Püspök mondott: „Most, amikor a főpásztori joghatóságomat átadtam, legyen szabad az őszinte alázatosság és hála hangján szólnom 27 esztendő kormányzásáról. Nem akarok mást, mint alázatos lélekkel bocsánatot kérni, és mindenkinek megköszönni azt a támogatást és segítséget, amelyet az elmúlt időszakban kaptam. Hadd térdeljek le alázatos lélekkel a mi Urunk, Jézus Krisztus előtt, aki kegyelmével megérintette lelkemet, szívembe ültette szeretetét és kiválasztott az apostolutód nehéz feladatára. Hálásan köszönöm neked, megváltó Jézusom, hogy szent Márton földjére hoztál, akinek életpéldája állandóan szemem előtt volt, s akinek közbenjárását mindenkor éreztem. Elhoztál szülőföldemről, hogy szent Márton papjainak és híveinek legyek főpásztora, akikben minden megpróbáltatás közepette is örömöm volt, szerettem őket és közöttük szeretném életemet befejezni.” Sándor Püspök Atya mély hitét naponta táplálta az Isten írott szavával, a szentírással. Kitűnően ismerte mind az ószövetséget, mind az újszövetséget. Beszédjeiben, elmélkedéseiben ismételten jelmondatának megfelelően a szentírás alapján hirdette Krisztus felfoghatatlan gazdagságát. Szellemi frisseségét — ez a jó'Isten különös kegyelme volt — élete végéig megőrizte. Különös gondot fordított arra, hogy papjai szeressék és ismerjék a szentírást. „Az erős hitnek ápolására szeretettel adom kezetekbe Tisztelendő Testvérek a szentírást, amelyben Isten gondolatával találkozik a lelkünk. Ha azt akarjuk, hogy a hitünk minél erősebb, minél átfogóbb és minden életnyilvánulást megvilágító legyen, akkor legelső kötelességeink közé tartozik az Isten gondolatát megismerni.” Ezekkel a szavakkal buzdította papjait a szentírás szeretetére az elhunyt Főpásztor első körlevelében Istenben boldogult Sándor Püspök Atya gondos szeretettel készült naponta az eucharisztikus Jézussal való találkozásra. Napjának középpontja a szentmise-áldozat volt. Szülővárosából hozta magával az Eucharisztia iránti mély szeretetét. Kitűnő szónoki adottságaival sokat apostolkodott, hogy az eucharisztikus Jézus szeretetére nevelje a rábízottakat: híveit és papjait. Ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy a székesegyházban bevezette az első vasárnapi szentségimádást, és ha elfoglaltsága megengedte, ő mondotta ennek keretében az eucharisztikus szentbeszédet. Az Oltáriszentség iránti szeretetével lehet megmagyarázni a liturgia iránti szeretetek Szíwel-lélekkel munkálkodott a liturgia megszerettetésén. Boldog örömmel indult a II. Vatikáni Zsinatra, amelynek mind a négy ülésszakán részt vett, mint zsinati atya. Valahányszor hazatért Rómából — ezt tanúsítják körlevelei — határtalan szeretettel, az egyház és annak látható feje iránt érzett törhetetlen ragaszkodással számolt be zsinati nagy élményeiről. Előrehaladott kora ellenére is a liturgikus megújhodás nagy apostola volt. Elévülhetetlen érdeme hazánkban az új liturgia kimunkálása és bevezetése. A munkálatokból fáradságot nem ismerve vette ki részét, pedig sokszor nem kis áldozatot jelentett törékeny egészségének, hogy felutazzék a fővárosi liturgikus tanácskozásokra. Meghatottan hallgattuk, amikor betegsége előrehaladtával fájó lélekkel elpanaszolta, hogy már fizikailag nem képes mindennap elvégezni zsolozsmáját a megújított rend szerint. Szeretettel idézzük fel emlékét: valahányszor egy-egy liturgikus rendelkezés jelent meg, azonnal írt vagy táviratozott, nem egyszer telefonált Rómába, hogy mielőbb kézhezkapja az új kiadványokat. Lelkesedéssel beszélt a Liturgikus Bizottság munkájáról, különösen akkor, amikor megjelent a szépformátumú Magyar Misekönyv. Mennyire örült, ha dicsérő és elismerő sorokat kapott a tetszetős kiállítású értékes munkáról! Kérjük az Eucharisztikus Jézust, az Isteni Üdvözítő Szent Szívét, Akiben földi életében anynyira bízott, Akinek új oltárképet készíttetett, Akinek oltára előtt kívánt megpihenni, adja meg Sándor Püspök Atyánknak a boldog feltámadás reményében a békés nyugalmat. Nyugodjék békében ! Szombathely. 1973. január 9. f Dr. Fábián Árpád s. k. püspök, apostoli kormányzó
