A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1971 (Szombathely, 1972)

2

a veszprémi Szent Katalin kolostor apácái között, később a Nyulak-szigetén épült klastrombán, melyet király-atyja az 12S5-ben kelt alapítólevél szerint azért alapított, „hogy abban ájtatos szüzek szolgáljanak a Szent Szűz Fiának, a Királyok Királyának és hogy ebbe a kolostorba helyezzük leányunkat, Margit úrnőt, a dicsőséges Szent Szűz holtig való szolgálatára.“

Ebben a szerzetesházban annyit és olyan áhítattal senki sem tudott imádkozni mint sz. Margit. Hittel imádkozott, mert meg volt győződve arról, hogy „Isten szeme őrködik rajtunk jó és balsorsban egyaránt; felemel és megpróbál, amint megérdemeljük, de el nem hagv.“ Bízott és bizalmat árasztott. Amikor az ellenség újabb betörése fenyegette az országot, Margit fokozta imáit. Amikor meg belviszály tört ki magában a királyi családban a király apa és a trónutód István között, Margit egészen az imádságnak adta magát, éjszakát nappallá téve imádkozott, „hogy Isten hatalma állítsa helyre a békét.“ Mindig kereste az alkalmat, helyet, a módot és a célt, hogy „imádságában beszélhessen Jézussal“, isteni Jegyesével. A legenda szavai szerint „a napnak első idejétől fogva a konvent ebédjének ideiglen szüntelen imádságban maradt vala. — Az imádsággal nem tudott betelni; még éjszaka is ott térdelt szegényes ágya előtt és akárhányszor csak kakasszókor tért nyugovóra.“

A lélek mélyéből fakadt, állhatatos, Istenben bízó imádság nemcsak a szentnek lelkét emelte Istenhez, hanem valóban eget nyitott: meghallgatásra talált. A tatár-vész megszűnt, a családi viszálvkodásban egymás ellen fordult felek kibékültek magának a Szentnek jelenlében, a Nyulak-szigetén nyújtottak egymásnak békejobbot.

Három évtizedet sem ért meg, amikor 1270. vagy 1271. január 18-án imadságos fohásszal az ajkán visszaadta nemes és tiszta leikét Teremtőjének.

II. Nemzetének vezeklő áldozata: Szent Margit.

Benne tudatos volt, hogy miért áldozták őt fel szülei és miért vállalta ő ezt az áldozatot. Az ő korában még élénk volt az a felfogás, hogy a nemzeteket ért történelmi megpróbáltatások Isten büntetésének tekintendők. A büntetést el kell szenvedni s a büntető Istent engesztelni kell önként vállalt önmegtagadással és vezekléseel. Szentünket szülei arra eszméltették, hogy őt saját megmenekülésükért

és az ország megmentéséért adták áldozatul Istennek. Ő ezen felül azt a meggyőződést alakította ki lelkében, hogy nemzetét bűnei miatt sújtotta az ég a tatárveszedelemmel. Úgy érezte, hogy bűneiért vezekelni kell a magyarságnak. De ő ezt a vezeklést magára vállalta mindazok helyett, akik bűnbánó elégtétellel tartoztak Istennek. A magára vállalt tartozást, amit egyébként királyi szülői, sőt a közvélemény is reá hárított, ő önfeláldozó életével és halálával ki is egyenlítette.

A vezeklésnek az a módja, ahogy ő azt életében gyakorolta, a mai kor emberének érthetetlen és lelkületéből idegen. Azonban éppen Szent Margit életében láthatjuk, hogy a számunkra már szinte visszariasztó lemondások, önmegtagadások és önsanyargatások nem önmagukban jelentenek értéket, hanem a lényegüket kell nézni és azt a lelkületet, amelyből fakadnak

„Testét böjtölésekkel sanyargatta“ — írják róla legendái. Ő azonban böjtöléseiben a/ért mondott le a testnek még szükséges igényeiről is, mert 6 ebben a lélek felszabadulását és megtisztulását kereste. Tiszta harmóniát teremtett önmagában a test és lélek között.

Lemondott királyi származása előnyeiről, a kolo-tori életben nem fogadott el semmi megkülönböztetést ruházatában vagy alattvalói munka vállalásában. Tette ezt azzal a meggyőződéssel, hogy fejedelmi származása nem az 6 érdeme.

Legnagyobb lemondása az volt, hogy következetesen elutasított minden házassági ajánlatot, bármennyire előnyösnek mondták is akár a lengyel fejedelemmel, akár Anjou Károly nápolyi királlyal, akár Ottó cseh uralkodóval létesítendő frigyet. Szerzetesi fogadalmára hivatkozott: „Fogadalmamat — úgymond — melyet tettem és szűzi tisztaságomat, melyet az Ür Jézus Krisztusnak szenteltem, — továbbá Rendem iránti hűségemet nemcsak a világ hiúságáért, de sem az életért, sem a halálért a legkisebb dologban sem szegem, vagy sértem meg!“ í\eki az adott szó szent volt, megmásíthatatlanul szent.

III. Élete: az irgalmas szerzetet ragyogó példája.

Csak a közmondás mondja, hogy a szentnek „maga felé hajlik a keze“. A valóságban a Szent önzetlen. Margit égi koronát szerzett életszentségével, de ezt azzal érdemelte ki, hogy szerette korának embereit és értük áldozta föl életét, nekik szerzett vigasztalást, békét és sok örömet. Természetfölötti erőfor