A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1970 (Szombathely, 1971)

A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR SZÓZATA AZ ESZTENDŐFORDULÓRA

Krisztusban Szeretett Híveink !

Kedves Testvérek !

Évről-évre visszatérően minden esztendőfordulón főpásztori szózattal fordulunk jó híveinkhez, hogy az évvégi hálaadásban és az újévi jövőbe tekintésben együtt érezzünk, — pásztor és nyáj — együtt köszönjük meg a gondviselő Istennek a vett kegyelmeket és együtt esdjük gondviselő segítségét, reményeink megerősítéséhez. Ezidén Szent István országalapító királyunk emlékévében értük meg az esztendőfordulót. Születésének és megkeresztelésének ezredik évfordulója arra indít bennünket, hogy ez alkalommal magáról a kereszt éhségről, a szent keresztségről szóljunk megkeresztelt híveinkhez. Foglalkozni szeretnénk azzal, hogy mit jelent számunkra a keresztény név és hogy milyen hivatást vesz magára az, aki megkeresztelkedik.

A „keresztény” szó a görög „Christianos”-ból származik, s azokat jelölte, akik Krisztushoz tartozónak vallották magukat. A Krisztushoz való tartozás nemcsak abban áll, hogy tagjai vagyunk egy vallási közösségnek, az egyháznak, amelynek alapítóia Jézus Krisztus. Az apostol természetfö’ötti kapcsolatról beszél, amelyet ípv feiez ki: „Ti, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Gál. 3,27.1 Ebből következik, hogy a keresztény ember őt képviseli, Őt hordozza, vagyis termés7etfö1ötti hivatást kap. Krisztus lelkü]’étével kell járnia a világban és tetteivel rnygdicsőíteni az Atyát, ahogy Krisztus is ebben látta é’etének fe’adatát. Minden kereszténynek szól a felhívás: „Éljetek mállón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaphatok.” (Ef. 4,1.) Hogyan töltjük be ezt a keresztény hivatást ?

1. A keresztény név először is megköveteli tő’ünk a tudatos hitet. Maga Krisztus mondja: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül.” (Mt. 16, 16.) Az elmúlt századokban az Egyházban álta’ános lett a gyermekek megkereszteléce, a gyermek viszont még n°m használja értelmét, hinni sem tud, ezért a köztudatban a hitnek és a keresztségnek az összefüggése háttérbe szorult. Megelégedjünk annak emlegetésével, hogy a szentség megszabadítja a gyermeket az áteredő bűntől és az Egyház tagjává

teszi. Pedig a keresztség és a hit összetartoznak. A hit magyarázza a keresztséget, a keresztség viszont kifejezi és beléjük önti a hit kegyelmi tarta'mát. A hittel megvalljuk, hogy „Krisztus vétkeinkért halált szenvedett és megigazulásunkért feltámadt.” (Róm. 4,25.) A keresztségben viszont az apostol tanítása szerint jelképezzük Krisztus sírba-szállását, és feltámadását. Vele együtt eltemetkezünk a halálban, hogy „miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm. 6, 4.1 Azért mondja tovább az apostol: „Tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.” (6,11.)

A keresztény hit szükségességéről és üdvszerző ereiéről a gyermekek keresztségénél sem szabad megfeledkeznünk. A gyermekek keresztelésének hagyománya az apostolok idejéből származik. A hagyományt mindig úgy értelmezték. hogy a gyermekek „az Egyház hitével hisznek”, azért lehet nekik kiszolgáltatni a szentséget, ők maguk nem tehetnek hitvallást, de az Egyház közös hitét az ő esetükben is érzékelhetővé keil tenni. A zsinat óta az Egyház a szentségek kiszolgáltatásának szertartását is igyekszik újjá alakítani. Azt akarja, hogy a közösség hite tükröződjék bennük. A keresztség új szertartása feltételezi, hogy maguk a szülők hozzák gyermeküket, ők kérik megkeresztelésüket és a gyermek nevében elsősorban ők tesznek hitvaüást. A keresztszülők p°dig mindenben az ő helyetteseik. A szülők és keresztszülők képviselik a hívő egyházi közösséget, s aki már test szerint gyermekük, azt, most lélek szerint is befogadják a maguk közösségébe.

Krisztus tanítása szerint a keresztség újjászületés, ahol az ember Isten gyermeke lesz és országának tagja. Amint a testi születés jogot ad a gyermeknek ahhoz, hogy a szülőkből gondoskodást és nevelést kapjon, úgy az újjászületés jogot ad neki arra, hogy a keresztény közösségtől hitet és szereltet kapjon. Nem engedhetjük meg, hogv bennünk is ismétlődjék a Szentírás szemrehányása, amelyet az ószövetségi választott népnek mond Jézus születésével kapcsolatban: „A sajátjába jött, de övéi nem fogad'ák be.” (Jn. 1,1 ÍJ A keresztény szü’ők gyermeke arra van rendelve, hogy részesedjék a hit áldásában, vigasztalásában és arról maid életével is tanúságot tegyen. A hívő közösség