A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1969 (Szombathely, 1970)
TISZTELENDŐ TESTVÉREK! KEDVES HÍVEK! Nagy öröm érte szeretett Főpásztorunkat, Megyéspüspök Urunkat, amikor 25 éves püspöki jubileumára megérkezett Szentséges Atyánk, VI. Pál pápa levele, amelyben gondos és tevékeny pásztori működéséért elismerését fejezte ki és Istentől, minden jó forrásától kérte, hogy halmozza el mindazzal, ami boldogságára és üdvösségére szolgál. Ez a kitüntetés nekünk is mélységes öröm, hiszen szeretettel vesszük körül jóságos Főpásztorunkat és Vele együtt hűséges gyermekei vagyunk Krisztus Urunk földi Helytartójának. Osztozunk tehát Püspök Atyánk örömében és gyermeki hálával gondolunk az egész Anyaszentegyház Fejének jóságára és széretetére. Szentséges Atyánk leveléből egy mondatot szeretnék kiemelni: „A jókívánságban egyek vagyunk mindazokkal, akiket szent hivatásodat gyakorolva sokféle lelki jóban részesítettél, és akik most szeretettel és tisztelettel vesznek körül Téged és buzgó szívvel imádkoznak Érted.” Bár nagyon sokan vannak, akiket Püspök Atyánk lelki javakban részesített, mégis a szombathelyi egyházmegye papsága és hívei élvezték elsősorban szent szolgálatának áldásos gyümölcseit. Örömmel valljuk tehát, hogy leginkább mi vagyunk azok, akik most egyek a Szentatyával a szeretetben és imádságban. Főpásztorunk sok lelki jóban részesítette 25 éves működésével a papságot, amelyről így ír a II. Vatikáni Zsinat: „A püspök nevében Isten családját, mint egy lélekkel éltetett testvéri közösséget egybegyűjtik és Krisztus által a Szentiélekben odavezetik az Atyához.” (A papi szolgálatról 6. p.) Ezért Püspök Atyánknak főgondja a papi utánpótlás nevelése és a felszentelt papok atyai gondozása, akik az Ö nevében vezetik Krisztus által a Szentlélekben a híveket az Atyához. Kispapjainak nemcsak intézményesen teszi lehetővé a hivatásra való előkészületet, • hanem mindegyikkel személy szerint is törődik, foglalkozik. A papi rekollekciókon hosszú éveken át ő maga adta az elmélkedéseket, amelyeknek egy része „Isten embere” címen könyvben is megjelent, amivel országosan segítette elő a tökéletesebb papi lelkűiét és élet kialakítását. Papsága iránti szeretete sugallta Püspök Atyánknak azt a kedves gondolatot is, hogy püspöki jubileumát a papsággal június 11-én ünnepelje, vagyis azon a napon, amelyen először szentelt papokat hívei szolgálatára, őket hívta meg, hogy vele együtt koncelebráljanak a hálaadó szentmisén. Éljen a mi szívünkben is Püspök Atyánknak kispapjai és papsága iránti szeretete. Legyen egyik ünnepi ajándékunk a lelkünk mélyéből fakadó imádság, amellyel buzgón esedezünk, hogy egyházmegyénkben Püspök Atyánk örömére sok papi hivatást keltsen az Űr és szentéletű, apostoli lelkületű papság szolgálja a hívek üdvösségét. „Az egyházmegye Isten népének a püspökre bízott része, hogy azt papságának közreműködésével gondozza. . . 0 tartja együtt az Evangélium és az Oltáriszentség által a Szentlélekben” — tanítja a Zsinat. (A püspökök pásztori tisztségéről 11. p.) Ha a Megyésfőpásztor áldozatos lélekkel imádkozik és dolgozik a hivatásokért és a papságért, azt is értetek teszi, Kedves Hívek, az Isten népének rábízott részéért, mert a püspöki és papi szolgálat célja, hogy az Isten népét megszentelje és üdvözítse. Püspök Atyánk az Evangélium és az Oltáriszentség által tart össze bennünket. Az igehirdetés, a Szentírás terjesztése, az eukarisztikus élet az ő apostoli munkájának középpontja. 25 évi püspöki működése után ezt nem is kell külön említeni. Az egész egyházmegyében tudják, hogy élete, példája, munkássága, a papság irányítása ezekre az alapokra épül. A nagy áldozattal újjáépített székesegyházat az igehirdetés és az eukarisztikus élet tűzhelyévé és középpontjává akarta tenni, hegy az egész egyházmegyére áradjon a tanítás világossága és a kegyelmi élet ereje. Súlyos betegsége óta az a legnagyobb szomorúsága, hogy nem tudja az igehirdetést és a szent ténykedéseket a megszokott mértékben végezni. A Szentlélekben tartja együtt az Isten népét. Sok és sokszor nehéz bérmaútja tanúskodik erről, amikor is a Szentlélek kegyelmeit árasztotta a hívekre. A Szentlélek-