A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1969 (Szombathely, 1970)
— 10 — 7. Az ambó, illetve az Isten igéje felolvasásának a helye Az ambó lehetőleg méltó és szilárd építmény legyen, ne pedig egy mozgatható kottaállvány. Innen olvassuk az olvasmányokat, az olvasmányok közötti énekeket, a praeconium paschale-t; továbbá innen mondhatjuk a homiliát és az Oratio Fideliumot. A kommentátor, a kántor és a kórusvezető lehetőleg ne használja az ambót (272). 8. A hívek helye Fontos, hogy a hívek a templomban mindent jól lássanak és halljanak. Az ülőhelyek legyenek kényelmesek és a mozgást ne akadályozzák (273). 9. A kórus és a hangszerek helye A kórus olyan helyen legyen, hogy kitűnjék: a kórus tagjai is a hívek közösségéhez tartoznak, sőt fontos irányító szerepük van a közös liturgiában. Ügyeljünk arra is, hogy a kórus tagjai se legyenek kizárva a misén való teljes részvételből, vagyis legyen módjuk szentáldozáshoz is járulni (274, 275). 10. Az Oltáriszentség őrzése Az Oltáriszentség őrzésének legalkalmasabb helye a külön szentségi kápolna. Ennek hiányában őrizhetjük valamelyik oltáron, vagy az oltáron kívül a templom más díszes és méltó helyén is. Minden templomban csak egy tabernakulum legyen (276, 277). 11. A szentek képei A Bold. Szűz és a szentek szobrai vagy képei jogosan helyezhetők el a templomban. De vigyázni kell, hogy ne legyenek túl nagy számban, és egy-egy szentnek csak egy szobra vagy képe legyen ugyanabban a templomban (278). 12. A templom berendezéséről általában Templomainkat ne annyira a pompa, inkább a nemes egyszerűség jelleplezze. Mindamellett a szent ténykedéshez szükséges berendezések mellett jó, ha arra is gondolunk: híveink érezzék magukat otthonosan a templomban. Lássuk el ezért templomainkat olyan berendezési tárgyakkal is, amelyekkel manapság más közös összejövetelek céljait szolgáló helyiségeket is ellátnak pl: fűtés stb. (279—280). VI. fejezet. A miséhez, szükséges kellékek, edények és öltözékek 1. A kenyér és a misebor 2. A berendezési tárgyakról általában A misében használatos kenyér az egész egyház hagyománya szerint búzakenyér, a római egyház hagyományának megfelelően pedig kovásztalan kenyér legyen. Alkalmas lenne, ha az eddigi gyakorlattól eltérőleg az eucharisztikus kenyérnek valóban kenyér formája lenne, és a megtörés után a hívek egy részét (legalább a minisztránsokat) is abból áldoztatnánk meg. így jobban kitűnnék, hogy az Eucharisztia mindannyiunk egységének jele és létrehozója (281—283). Természetesen továbbra is meg van engedve az eddigi, kisalakú „ostya” használata. A misebor legyen természetes és tiszta, vagyis olyan, melyhez más idegen anyagot nem vegyítettek. Ha a pap íonszekráció vagy az áldozás után veszi észre, hogy bor helyett vizet öntött a kehelybe, öntse ki a vizet egy edénybe, újból öntsön bort és vizet a kehelybe, és konszekrálja azt, vagyis mondja el felette az utolsó vacsora történetének a bor átváltoztatására vonatkozó részét (284—286). (A kenyeret azonban nem kell újra konszekrálni.) Legyenek ezek a szent cselekményekhez méltóak, művésziek és az egyes korok és népek ízlésének megfelelőek. 3. A szent edények A kehely és a patena nemes és szilárd anyagból lgyen. (Nemesfém mellett lehet pl. elefántcsontból is !) A misézéshez szükséges kehely csészéje olyan anyagból készüljön, mely a folyadékot nem issza be. Aranyoztassák be, főleg ha olyan anyagból készült, amely rozsdásodik. A kehely alsó része bármely szilárd és méltó anyagból lehet. A kenyér konszekrálásakor nagyobb patenát is használhatunk, melyben a segédkezük és a hívek ostyája is elfér (289—296). A kehely felszereléséhez hozzátartozik a korporaié és a kehelytör lő (purificatorium) is. Palla nem okvetlenül szükséges, csak olyan esetekben, ha veszély fenyeget, hogy valami (por vagy rovar) beleeshetik a kehelybe. A kelyhet általában az oltár melletti asztalkára (kredencia, abacus) kell
