A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1969 (Szombathely, 1970)

nem papok egyaránt — két szín alatt áldozhatnak. Vonatkozik ez azokra is, akik aznap még külön miséznek (75, 76).

1. A nép részvételével mondott mise

(De Missa cum populo)

Ügy illik, hogy amennyiben lehetséges^ nép részvételével mondott mise, különösen vasárnap és kötelező ünnepen énekes legyen; a misézőnek pedig legyenek megfelelő segítőtársai: a kántor, a lektor és legalább egy minisztráns. Az ilyen misét „missa typica”-nak nevezzük. Természetesen azért lehet ének nélkül és egy minisztránssal is közösségi misét mondani. Diákonus bármely miseformában asszisztálhat (77, 78).

Kikészítendő: (L: 79, 80, 81).

A) Forma typica,

Ritus initiales: (L: 82—88.)

Liturgia verbi: (L: 89—99.)

Liturgia Eucharistica: (L: 100—122.)

Ritus conclusionis: (L: 123—126.)

B) A diakónus szerepe,

(L: 127—141.)

C) A szubdiakonus szerepe,

(L: 142—152.) ' -2. A koncelebrált miSe (De Missis concelebratis)

A koncelebrálás szépen kifejezésre juttatja a papság, az áldozat, továbbá az Isten egész népének az egységét. A koncelebrálásra vonatkozó előírások megtalálhatók az Institutio generalis 153—205. pontjaiban. Az eddigi előírások jórészt megmaradtak. tJjabb rendelkezésnek számít: ha nincs elegendő kazula a koncelebrálók számára, elég csak albát (cingulumot) és stólát ölteniök. A főcelebráns természetesen teljes miseöltözéket visel. Uj előírás továbbá, hogy a Kánon azon részeit, melyeket a koncelebráláskor közösen mondanak, a főcelebráns hangosan mondja, a többiek viszont csak félhangosan (submissa, voce) (161, 170).

Megjegyezzük még, hogy a Magyar Püspöki Kar 1967. szept. 13-án kelt körlevelében általános engedélyt adott az együttmisézésre akáp. talani konventmiséken. szemináriumokban, valamint a templomok és kápolnák főmiséin, végül bármilyen papi összejövetelen (pl. koronán, lelkigyakorlaton,- rekollekciókon stb.) Ez az engedély továbbra is érvényben marad.

3. A nép részvétele nélkül bemutatott mise (De Missa sine populo) (L: 209—231.)

4. Néhány általános szabály, amely minden miseformára érvényes

Az oltár és az evangéliumos könyv tisztelete

A liturgiában ősi szokás az oltár és az evangéliumos könyv megcsókolása. Ahol ez visszatetszést kelt, ott a Püspöki Kar a tisztelet más jelét is alkalmazhatja. Nekünk semmi okunk nincs arra, hogy ezt az ősi szokást megváltoztassuk (232).

A térdhajtás és meghajlás

A misében ezentúl három térdhajtás lesz: 1. a Szentostya, 2. a kehely felmutatása után és 3. az áldozás előtt. (Ha a szentélyben tabernákulum van Oltáriszentséggel, térdet hajtunk még a mise előtt és .után is, ezenkívül valahányszor az Oltáriszentség előtt elmegyünk.) (233).

A meghajlásnak két formája van: a fej, illetve a test (törzs) meghajtása.

a) Fejhajtás van: Jézus, Mária és a napi szent nevére.

b) A test (a törzs) meghajtása, másszóval mély meghajlás van:

— a mise elején és végén, ha a tabernakulumban nincs Oltáriszentség;

— a „Munda cor” és az „In spiritu humilitatis” oratio alatt;

— a Hitvallásban az „Et incarnatus est” szavakra;

— a római Kánonban a „Supplices te rogamus” imádság alatt;

— Ugyancsak mély meghajlást végez a diakónus, amikor az evangélium olvasása előtt áldást kér.

Egy esetben a pap mély meghajlás helyett csak kissé hajtja meg a testét (a törzsét): átváltoztatáskor, amikor a konszekráció szavait mondja (234).

Az incenzálás

A jövőben bármely misében (a gyászmisében is) szabad incenzumot alkalmazni:

a) a pap bevonulása közben,

b) a mise elején az oltár incenzálására,

c) az evangéliumi körmenet alkalmával és az evangélium olvasása előtt,

d) offertoriumkor — minden szöveg nélkül — az áldozati adományok, az oltár, a pap és a nép incenzálására.

Űrfelmutatáskor ezentúl nincs incenzálás, a thuribulum megáldása pedig minden kisérő szöveg nélkül, csupán a kereszt jelével történik (235, 236).