A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1968 (Szombathely, 1969)
1549/1968. szám. Bérmautak 1969. évben. Közlöm T. Papjaimmal, hogy 1969-ben a tavaszi ibérmaút a kőszegi és jánosházi, az őszi bérmaút a kemenesaljai alsó és felső esperes! kerületekben lesz. Közlöm továbbá, hogy 1969-ben Sárvárott is lesz bérmálás. A papszentelést június 22-én tartjuk. 1550/1968. szám. Lelkigyakorlatot végeztek (1967) 1968-ban. Winkler József dr., Asbóth István, Bajner István, Bartal Zsigmond, Bárány László, Bencze Sándor, Bősze Józsiéi, Brunner Ferenc, Czigány Béla, Dallos Imre, Falusi József, Farkas Lajos, Farkas Sándor, Fonyadt Antal, Galambos Miklós dr., Gyuricza József, Gyürki László dr., Harangozó János, Hádám Imre, Hencz Gyöngy, Hencz József, Horváth Ferenc, Horváth István dr., Horváth János lovászi, Horváth József celldömölki. Iván László, Iványi Dezső, Kálmán Dezső, Kálmán János, Kemény Pál, Készéi Imre, Klonfár János, Kohl János, Koller József, Koltay Lajos, Konkoly István dr., Kovács József vasvári (1967), Kovács Kopácsy Lajos, Kovács Lajos dr., Kozma Ferenc dr., Kómár József, Körmendy László, Kühár János, Littván Sándor dr., Márfi Gyula, Márfy Imre, Mester László, Mester Vince, Mészáros Ferenc, Molnár János, Móricz Lajos, Móritz Imre, Nemes Vazul dr., Németh István toronyi, Németh Károly dr., Németh Károly, Németh Rezső, Orbán Balázs, Óra Kálmán, Papp Lajos, Pataki László dr., Pavlics István, Pápai János dr., Pártli József dr., Permayer János, Porpáczy József, Pungor László, Rácz József, Róka Márton, Sarlós Mihály, Sághy Elek dr., Simon Nándor, Szabó Elek dr., Szabó Vince, Szakos Gyula dr., Szendy László dr., Székely László dr., Szilvágyi János, Szmolyán József, Szómbath József, Szomor Tamás dr., Takács Antal, Takács Sándor, Takáts Ferenc, Tamás Imre, Tanay Ferenc, Tibola Imre, Torma József, Tormán János, Tornyos József, Tschidá József, Tuczai Imre, Turesányi Sipos József, Varga Antal, Varga Imre, Varga Lajos, Vas László, Végh József, Wunderler Ferenc. 1551/1968. szám. Nem javadalmi alapítványok kimutatása. A SD. 486. §-a előírja, hogy a nemjavadalmi alapítványokról is két példányú kimutatást kell évenként készíteni és a templomszámadásokkal együtt a kerületi esperes útján felterjeszteni a püspöki hivatalba. — A nemjavadalmi (kereszt, szobor) alapítványok tőkéi a devalvációk következtében, értéküket veszítették, azóta pedig ilyen alapítvány az egyházmegye plébániáin és lelkészségein nem tétetett. Ezért úgy intézkedem, hogy a nemjavadalmi alapítványokról a jövőben nem kell kimutatást készíteni és felterjeszteni. Azonban ezekről az alapítványokról is a törzskönyvet meg kell őrizni. 1552/1968. szám. Az 1969. évi központi hozzájárulások. Értesítem T. Papjaimat, hogy az 1969. évben a katedratikum-szeminarisztikum mérve változatlan, beküldésének módja és rendje az előző évekkel azonos. A kultúradó összege ugyancsak az 1968. évivel azonos, beküldésének határideje 1969. február 28. A szombathelyi egyházmegye papjainak nyugdíjszámlájára fizetendő járulékok mérvét 1375/1959. sz. köriratban rendeztem. Felkérem T. Papjaimat, hogy a járulékok átutalásáról időben szíveskedjenek gondoskodni. Az 1969. I. felében beküldendő perselyek jegyzékét az alábbiakban közlöm: január 6. (Vízkereszt) február 2., március 2., április 4. és 5. (Széntsír-persely), április 6., április 20., (Jó Pásztor-vasárnap), május 4., június 1., június 29. (Péter és Pál), egyben pápakoronázási persely. A beküldendő perselyek a ténylegesen befolyt összegben utalandók át, kivételt csupán azok a perselyek képeznek, ahol ez az összeg nem éri el a hívenként számított öt filléres szorzatot. (L. 1960/1954. sz. és az 1213/1960. sz. körrendelet.) Ez esetben a gyűjtés tényleges összegét a templompénztár egyéb jövedelmei terhére a hívek számának ötszörös szorzatára kell kiegészíteni. Az összes központi hozzájárulások a Szombathelyi Egyházmegyei Hatóság 289412. sz. csekkszámlájára fizetendők, kivétel a nyugdíjjárulék, amit a Szombathelyi Egyházmegye Papjainak Nyugdíjszámlája 103715. sz. csekkszámlájára kell átutalni. Felkérem T. Papjaimat, hogy az egyházközségi és templomszámadásokat az S. D. előírásainak megfelelően (előkészíteni és felterjeszteni szíveskedjenek. Ez alkalommal vizsgálják felül, hogy a központi járulékok átutalása megtörtént-e, és gondoskodjanak az esetleges hiányok és elmaradások pótlásáról is akképpen, hogy az előírt csekkszámlákra még ebben az évben befolyjanak. 1553/1968. szám. Zsinati vizsgák eredménye. Az 1968. szeptember 11-én tartott zsinati vizsgálaton egyházjogból Porpáczy József és Németh Károly sikeres eredménnyel vizsgázott. Folyó évi október 21-én és 23-án megtartott zsinati vizsgálaton pedig Horváth János, Jambrich Ignác, Pék Gyula és Szalay János dogmatikából, homiletikából és katekézisből vizsgázott eredményesen. Plébánosi képesítést nyertek: Horváth János, Jambrich Ignác, Pék Gyula és Szalay János. (1445 1968. sz.) — 27