A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1968 (Szombathely, 1969)
X A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1968. гз MV. 1542/1968. szám A mi Űrjövetünk. Tisztelendő Testvérek! Az egyházi új év közeledtével régi kedves élmény elevenedik fel lelkemben. Plébános voltam. A régi, évszázados hagyomány szerint az egyházi új év legelső szentmiséjét teljes ünnepélyességgel és prédikációját mindig a plébánosnak kellett mondania. A szentbeszéd elején a következő köszöntéssel kellett üdvözölnöm híveimet: „Kíegyelemteljes egyházi új évet kívánok”. Erre ők bensőséges lelkesedéssel viszonozták a köszöntést. Felejthetetlenül meleg, pásztort és nyájt összekapcsoló emlék. 1968 Adventjének kezdetén is így szeretném köszönteni Tisztelendő Testvéreimet és szeretett híveimet. Nagyon jól tudom, hogy Adventben a lelkipásztori munka nehezebb, mint az egyházi év többi időszakában. Híveink szeretik az isteni kinyilatkoztatásból sugárzó fényt, amely belevilágít a tél hajnali ködébe. Amennyire tehetik, szívesen vesznek részt a Roratékon. Ilyenkor buzgóbban járulnak a szentségekhez, és a magyarországi Ordo Pericoparummal is gazdagodnak az isteni világosságban. A „Fényességes szép hajnal” most már nemcsak a Szűzanyára vonatkozik, hanem minden lélekre, aki hittel, imádással és szeretettel fogadta leikébe az Igét. Valaki azt mondta nekem a közelmúltban: „Sohasem tudtam eddig, hogy menynyi szellemi gazdagság van a Szentírásiban; menynyi új igazságra, tanításra figyelek fel, amit eddig nem ismertem.” Téved, aki azt hiszi, hogy az új Pericopák felolvasása nem fogja meg a lelket. Nagyon téved. A Szentlélek ott árad ki, ahol akar (Jn 3, 8). S ezt még elősegíthetjük azzal, ha a S/entleekének és evangéliumnak a lényegét néhány értelmező, magyarázó mondattal kiemeljük. A mai ember a lényeg megismerésére törekszik. Ismerni akarja az egész egyházi év, de talán különös módon is az Advent értelmét, jelentőségét. Az Ürjövetnek lényegét szent Pál apostol római levelének 8, 19—23 alapján így fogalmazhatjuk meg: „Minden a világon várja Krisztust, Aki bennünk érkezik meg.” Az adventi szentleckék prófétai lélekkel mutatnak rá arra, hogy 'a világnak szüksége van az emberre. Mi is lenne a világból, ha kiveszne belőle az ember? Bűbájos arc, amelynek azonban kitolták a szemét és a napfényben tántorog. S a világ nem akármilyen embert igényel, hanem az Isién elgondolta embert. És mi teszi az embert ilyenné? A megváltás kegyelme. Az emberi élet külső keretei mások voltak a próféták korában, mint napjainkban. De az életet most is, akárcsak az ő idejükben, ugyanazok a je vagy rossz, építő vagy romboló szellemi-lelki erők teszik áldottá vagy átkozottá, boldoggá vagy boldogtalanná. Mennyire igaza van tehát szent Pálnak, hogy a világ sóvárogva várja az Isten fiainak megnyilvánulását. „Tudjuk ugyanis., hogy az legész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását” (Róm. 8, 22—23). Tisztelendő Testvérek, tudjuk, hogy szent Pál apostol leveleiben nem emlékezik meg Jézus Krisztusnak, a megtestesült Igének karácsonyi születéséről, nem ír gyermekkoráról. Jól tudja ugyanis, hogy a legtöbb ember számára ez nem jelentene többet, mint jámbor érzelmek és ünnepi hangulat felkeltését. Ö azonban ennél többet akar elérni. Azt akarja, hogy kivetkőzzünk a „régi emberből”, aki önző, szeretetlen, irigy, másoknak folyton boszszúságot okoz, mások boldogságát feldúlja, életlehetőségeit rontja... akinek megváltása bizony — szent Pál gondolata szerint — még csak reménybeli (Róm. 8, 24). Vegyük észre az emberi élet megváltatlanságát, de ne azért, hogy aztán keserves panaszkodásra fakadjunk, vagy fölényes ítéletet mondjunk másokról, a világról. Hanem, hogy Krisztus életét megszerezzük, biztosítsuk magunknak és sugározzuk a világ számára. A világ ugyanis várja Krisztust, aki minden problémának a megoldása, minden vágynak megnyugvása, minden szívnek örömle, minden bűnnek megváltása, s a halállal szemben az életet jelenti az embernek. A világ bennünk szeretné megtapasztalni Krisztusnak ezt a csodálatos erejét, amellyel „új teremtményekké” teszi övéit. Krisztus erejéről azonban — tanítja Don Marmion apát — csak az tud igazán tanúságot tenni, ki tudatos, élő hittel és mély meggyőződéssel átéli szent Pál tanítását: „Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A — 21
