A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1967 (Szombathely, 1968)
A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1967. a'te: =*f. IV. 1486/1867. S’í. Venite in vineam Damini. TT. A nyári pihenés után ismét előttünk áll lelkipásztorkodásunk új munkaéve. Mintha az Űr Jézus tekintete sugározna ránk és ajkáról hangzanék: „Duc in altum”. (Le. 5., 4.) Megkezdődik az iskolai hitoktatás, a templomi katekézis, a komolyabb és mélyebb törekvés arra, hogy a zsinat szellemét és tanítását megvalósítsuk. A zsinati határozatok közül már eddig is több jelent meg magyar nyelven. Az Egyházról és a Liturgiáról szóló tanítások mellett megkapták már a TT. a „Világiak Apostolkodásá”-ról, a „Vallásszabadság”-ról, az „Az Egyház Viszonya A Nem keresztény Vallások”-hoz, valamint a „Keresztény Egységre Törekvése”-ről szóló zsinati okmányokat. Ezek bőséges anyagot nyújtanak igehirdetésünkhöz és biztos irányítást adnak lelkipásztori munkánkhoz. De felhívom a T. T. figyelmét arra is, hogy a zsinati okmányok szövege mellett szívesen és buzgón tanulmányozzák át azoknak jegyzeteit is. A jegyzetekben felsorolt egyik-másik forrás minden bizonnyal a plébániai könyvtárakban is megtalálható. Emellett vegyük igénybe a püspöki székhelyen levő bőséges forrásanyagot is. Körülményeink szerint keressünk időt és módot arra, hogy a zsinati tanításokkal, a tanítások forrásaival és róluk írt, hozzáférhető kommentárokkal minél többet foglalkozzunk és azokban egyre jobban elmélyedjünk. Bizakodva merem megemlíteni, hogy a közeljövőben újabb zsinati okmányok jelennék meg majd magyar nyelven, köztük „Az Egyház a Mai Idők Világában” című, az ún. 13. schema, amelynek különösen is bő jegyzetanyaga lesz. A liturgikus Konstitucio homiliát ír elő a szentmisében. Mi adhatna ennek elkészítéséhez jobb anyagot, mint a zsinat egy-egy alkalmas gondolata. De a keresztény tanítás és az igehirdetés más alkalmai is lehetőséget nyújtanak a zsinat üzenetének közvetítésére. Ez a mi páratlan gazdagságunk, amely — ha élünk vele — hosszú időre biztostíhatja igehirdetésünk gyümölcsöző végzését. A „Papi Szolgálat és Élet” c. zsinati határozat mondja: „Isten népét először is az élő Isten Igéje gyűjti egybe (1. Pt. 1, 23; Ap. Csel. 6, 7; 12, 14; szt. Ágoston in Psalm. 44, 23.), ennek hirdetése tehát mindenképpen a papok szent kötelessége. (Mai. 2,7; 1. Tim. 4,11—23; 2. Tim. 4, 5; Tit. 1,9). Senki sem üdvözölhet, ha előbb nem hisz (Mk. 16,13.), ezért a papoknak, mint a püspökök munkatársainak első feladata, hogy Isten evangéliumát mindenkinek hirdessék. Azzal, hogy teljesítik az Úr parancsát. „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk. 13,15.), létrehozzák és gyarapítják Isten népét” (n. 4.). „Az áldozópapi hivatal, éppen a püspöki renddel való kapcsolata folytán részese annak a hatalomnak, amellyel maga Krisztus az Ő Testét építi, megszenteli és kormányozza. Ezért a papi méltóságot — bár a kereszténnyé avatás szentségeit (keresztség, bérmálás) feltételezi — mégis külön szentség közli: e szentség által a papok a Szentlélek ajándékából sajátos kitörölhetetlen jegyet kapnak, amely Krisztushoz, a Paphoz teszi őket hasonlóvá, ita ut in persona Christi Capitis agere valeant. (Cf. Lumen Gentium, n. 10.) Az áldozópapok, a nekik rendelt mérték szerint, részesei az apostolok küldetésének, ezért Istentől kegyelmi erőt nyernek arra, hogy Krisztus Jézus szolgái lehessenek — a népek között, Istien evangéliumának szent szolgálatát végezzék, hogy így a népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozattá legyenek. Isten népét ugyanis az evangéliumi apostoli hirdetése hívja és gyűjti egybe, hogy azután mindazok, akik e néphez tartoznak, a Szentlélektől megszentelten önmagukat adják oda, élő, szent, Istennek tetsző áldozatul (Róm. 12,1.). A híveknek ez a lelki áldozata a papi szolgálat révén válik tökéletessé azáltal, hogy egyesül Krisztusnak, az egyedüli közvetítőnek áldozatával; ezt az áldozatot az Eucharistiában vérontás nélkül és szentségi módon mutatják be a papok az egész Egyház nevében, míg csak el nem jő maga az Űr. A papi szolgálatnak ez a végső célja és betetőzése. Munkájuk az evangélium hirdetésével kezdődik, erejét és hatékonyságát Krisztus áldozatából meríti és végső fokon arra irányul, hogy „az egész megváltott népet, vagyis a szentek közösségét Istennek érdemes áldozatul bemutassa a Főpap, aki szenvedésében önmagát is áldozatul hozza értünk, hogy ilyen kiváló Főnek testévé lőhessünk”. Az a cél tehát, amelyre a papok munkájukkal és életükkel törekszenek, az Atyaisten dicsőségének Krisztusban való munkálása. Ez a dicsőség abban áll, hogy az emberek Istennek Krisztusban végrehajtott művét tudatosan, szabadon és hálásan elfogadják és egész életüket —17—
