A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1966 (Szombathely, 1967)
A másik a to-LOLI Az Ószövetség is - mint áltralában a >Az*mrbirás - t©oLcrgiát és.jxeni t ermésze-birudomány t: kozmológiát, (5^C_ácTtraatt olalÁeLátt termé-ezet; és 'földrajzot akar adni. Teológiai gondolatait pedig az ókori keleti ember szimbolikus, s erősen antropomorfisztikus jellegű szemléletmódjához alkalmazza* /Pl, 6 napos teremtéstörténet, bűnbeesés le Írása stbt/ Hiába keressük benne a görög-római klasszikus'vagy a mai modern ember elvont, szisztematikus stilus át , vagy a mai természettudomány legújabb eredményeit. Ez abban a korban anakronisztikus, érthetetlen is lett volna* S talán az lesz 100 év múlva is. b#/ Az^ujsz övét ségi szentirás к öny v e ia ek_ i ró i tanúságot t^s2 Messiásbein,"~az Ur Jézus Krisztusban való hitről* Hitük biztos tét sznek a tény к n nyugszik. Jézussal együtt voltak, látták életét, szenvedését, halálát, feltámadását, csodáit és hallottak tanításait. Ebből levontak a konszücve no iát mint’ Kei'. Szt. János, aki Isten bárány ónak} mint Nikodemus, aki égi Tanítónak és Szent Péter, aki Isten Piának név zts Őt. Mások ugyanazt a Krisztust Belzebub fiának, vámosok és bűnösök barátjának, csalónak és f^forgatónak tartották, A krisztushivők és hitetlenek szembenálló csoportja létezett, de ez Jézus életének tényeit nem érinti, Kom lehet - amint manapság sokan megteszik - szétválasztani a :,hit Krisztusát" a "történelmi Krisztustól"* Csupán egyazon történeti Krisztus kétféle értékeléséről van szó. Egyébként is a "hivő szontirók" nem csinálhattak külön egyéni Krisz tus-történetet, hiszen nyíltan prédikáltak és nem zugban*. Hallgatóik is szem és fültanuk voltak, akik minden szavukat ellenőrizhették* Be nem is hozták volna meg a "hit áldozatát" egy elhagyott, elárult kresztrefpszitebt Mesterért, aki földi előnyök helyett csak kereszttel kecsegtette őket és szinte elviselhetetlen erkölcsi követelményeket állított eléjüky ha súlyos és letagadhatatlan tények erre nem kény szeritették volna okét* Aki elfogultság nélkül, jóakarattal olvassa a SzentÍrást, az a sorok mögött mag is érzi a Szentirók tüzes meggyőződését és tanaságtételének hitelességét* Az Ist an igéje világosságot és erőt jelent a hiv-kn^k. Ezért sürgeti a^ szent zsinat, hogy a Szentirás minél nagyobb szerepet kapjon az Egy ház életében, A teológiai stúdiumok és igehirdetés a SzentÍrásból vegyék legfőbb ihletésüket* A liturgiában pedig az Eucharisztia asztala mellett meg kell teríteni a hiv-'k számára az Ige asztalát íst, S ahol csali lehat, tegyük lehetővé, hogy minél több hivő hozzájusson a Szentirás olvasásához és bőven, meríthessen az élő vizek forrásából 2ÍMAmker^s_ztény_ek ogysógo...A_zsidők ésjajiem keresztény, vallási közösségek^ A vatikáni zsinat egyik kényes., de nagyon fontos feladatának tekintette az us n. oekumen:/ mus kérdésének megvitatását* E kifejezés most már általánosan azt a mozgalmat jel Öli, amely a különböző keresztény egy házak egymáshoz való közeledését és egységét szeretné ©16segíteni*