A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1966 (Szombathely, 1967)
A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR SZILVESZTERI SZÓZATA. KEDVES JÓ HÍVEIIVK! Szent karácsonyunk nyolcadán belül zárjuk le országos szilveszteri hálaadásunkon az alkonyuló 1966-os évet. A karácsonyi lelkűiét, a szép szeretet, és a közös békesség jegyében egyesítsen mindnyájunkat családias, évvégi hálaadásunk. Bennünket, Istentől rendelt főpásztoraitokat, a szolgáló, vigyázó és buzdító, híveink javát kereső lelkiismeret szólaltat meg a nagy hálaadás órájában. Mint hívők, mint emberek és mint magyarok pillantunk vissza és tekintünk előre, egyaránt adózva az emlékezésnek és a jövendőnek. I. Mint hívők hálát zengünk a lepergő évért. Számunkra az 1966-ik esztendő megszentelt és örvendetes volt. Sajátosan szentelte meg azt a legnagyobb zsinatot követő jubileumi jelleg. Székesegyházainkban és a kijelölt templomainkban veletek együtt merítettünk az Üdvözítő kegyelmi forrásaiból. Minden templomban felállítottuk a kegyelem trónusát, hogy minden hívő részesülhessen a jubileumi szentév gazdag adományaiban. Örvendezhettünk a fokozatosan bevezetett magyar istentiszteleti nyelvnek. Édes anyanyelvűnk immár egyike az Egyház hivatalos szent nyelveinek magában a szentmisében. Mintegy karácsonyi ajándékként jut el hozzátok paptestvéri munkatársainkon keresztül a II. Vatikáni Zsinat üdvös tanítása az Egyházról. Ez új megvilágításba helyezi a főpásztorok, áldozópapok és a hívek krisztusi együvétartozását, kegyelmi közösségét és legszorosabb egységét. Ezekért és az év minden kegyelmi adományáért Istennek legyen gyermeki hála! II. Mint emberek érdeklődéssel, együttérzéssel és tőlünk telhető közreműködéssel kísértük a világ ezidei eseményeit. Sajnos számos volt közöttük a fájdalmas és a megdöbbentő. Rombolóan háborogtak az elemek és az emberek. A földrengések, az árvizek és a tömegszerencsétlenségek részben elháríthatatlanok voltak. E nagymérvű, sorozatos csapás és sújtás mellett megmozdult az emberi szolidaritás is. Példás összefogások és támogatások tettek bizonyságot a jóakarat ereje és diadala mellett. Annál fájóbb számunkra, hogy a jóra, szépre, nemesre elhivatott emberek soraiban olyanok is akadtak, akik bűnös tevékenységgel tetézték az elemek pusztításait és mély, majdcsak gyógyíthatatlan sebeket ütöttek embertársaikon. Ennek a háborgó ellenségeskedésnek középpontjában a korunk botrányává növekedő és mélyülő vietnami háború áll. Egyházunk októberi imahadjáratában is ezt csitította. Szentatyánk és az Őt követő egyházi vezetőink népes sora a leghatározottabb hangon figyelmeztetett, kért, könyörgött, hogy vessenek véget a vietnami vérontásnak, A világháború szörnyű veszélye igen nagyra nőtt. Ezért a világ békeszerető embereinek azonos célú, lankadatlan erőfeszítéseihez csatlakozva nem szűnünk meg imádkozni, buzdítani és cselekedni azért, hogy számtalan sebből vérző vietnami testvéreinket sújtó bombázások azonnal megszűnjenek, a véres háború minél előbb végetérjen. A béke, amint azt Szentatyánk is hangsúlyozta, folytonos és folyamatos munkálkodást és erőfeszítést jelent. Mi nem is lankadunk és reményünk sem fogyatkozik. Szilveszterkor, a világ jelenlegi helyzetét szemlélve, egy szívvel és egy lélekkel esdjük: „Adj Urunk,békét napjainkban és szórd szét végre a háborúra szítókat és a hadat viselőket!“ III. Hazánkban a sokrétű nemes igyekezettől, megfontolt tervezéstől és közös eredményességtől fémjelzett a ma leáldozó esztendő. Különleges érdeklődéssel és megnyugvással figyeltünk fel társadalmunk magasszíntű vezetőinek megnyilatkozásaira, mértékadó állami és társadalmi testületek állásfoglalásaira, >
